FOLYAMHAJO.HU
Nemzetközi Szállodahajó Adatbázis
és hajózási ismeretterjesztő portál
Nyári élményem... kezdhetném így. Jóval meghatározóbb volt annál. Első kiruccanás Németországba? Még ennél is több. Az első dunai üdülőút kabinos személyhajóval!
1993 óta gyűjtöttük rá a pénzt. Amióta az eszemet tudom, rajongok a Dunáért és a dunai hajókért, s 8 évesen elhatároztam, hogy márpedig én a Sofia látványában nem csupán a partról fogok gyönyörködni, hanem megyek is vele egy kört. Korábbi években is nyílt lehetőség dunai üdülőhajóval utazni, ám vagy az út hossza (rövidsége), vagy túlkomplikáltsága (Bécsig szárnyashajó, onnan turista kategóriájú hajó) folytán csak tolódott és tolódott, míg végül elérkezett 2001... és ráleltünk egy fantasztikus ár-értékaránnyal bíró, ideális ajánlatra: 8 napos dunai üdülőút, új német hajóval, 160.000 Forintért. Teljes ellátás, budapesti be- és kiszállással.
2001 júliusában tehát teljesült a majd 10 éves álmom: édesanyám és én feljutottunk egy luxus kategóriájú folyami hajóra, a tehetős nyugati turisták közé, hogy felhajózzunk a Felső-Duna legszebb szakaszán Budapestről egészen a németországi Passauig - nem várt meglepetésekkel (lásd lent) fűszerezve. Nem a Sofiával, hanem a Viking Starral, de Shakespeare óta tudjuk, nem az a fontos, hogy hívják a rózsát, miközben illatozik!
Bár a 2000-ben épült MS Viking Star (utunk idején másfél éves, friss, ropogós!) a klasszikus körfolyosós üdülőhajók stílusjegyei helyett inkább a rajnai funkcionalitást hordozza, a folyami luxusüdültetés bővülő piacán még csak 3 éve megjelent Viking River Cruises legújabb sorozatának egyik első példánya az elvárt, mégis megfizethető minőséget hozza. A 110 méter hosszú, 11,4 méter széles szabványméretű vízijármű három, szinteltolásos fedélzettel, plusz a tágas napozóterasszal bír. A főfedélzeten, elöl elhelyezkedő szalon nyújtott, egészalakos ablakain át zavartalan a kilátás, a bárral ellátott fedélzeti tartózkodóban - ahol még Küpli is kapható! - esténként Vladimir & zongorája biztosítja a hangulatot. A szalon mögött ajándékbolt, a társaság logójával hímzett ruházati kiegészítőkkel és szuvenírtárgyakkal, a jobb felöli részen pedig külön olvasóterem nyúlik el kényelmes kanapéval, fotellel - hogy a vendég is elnyúlhasson, ahol lehetőség adódik a programban megadott intervallumon belül egy csésze teát vagy kávét hörpinteni. Mögöttük a recepció az irodai adminisztrációs kabinokkal, mely a hallal és a főlépcsővel (+felvonó) zárul. A gombnyomásra nyitható panoráma-üvegajtók a modern technika vívmányai, melyet néha olyan tisztára bírnak suvickolni, hogy az út során egyszer majdnem keresztülgyalogoltam rajt, abban a hiedelmemben, hogy nyitott állapotban vár. A hallban a napi programismertetővel ellátott asztalka felett még egy mentőgyűrű motívummal körülvett palatáblácskával is szembetalálhatjuk magunkat, melyre az aktuális indulás idejét/desztinációját krétázzák fel hatalmas számokkal és betűkkel, biztos ami biztos. Ez az az időpont, mikorra minden utas haza kell találjon, függetlenül attól, hogy a menetrendben vagy akár a napi programban hány óra szerepel, esélyt adva ezzel a bejáróhídhoz utolsó pillanatban visszaimbolygó vendégek számára is.
Középrészen mindhárom fedélzet utaskabinokkal teli. A részvételi díj úgy növekszik, ahogy a kabin alapterületének, valamint a szabad vízre (vagy épp a mellettünk horgonyzó hajó oldalfalára) nyíló kilátást nyújtó ablak mérete. Nekünk tökéletes választás volt az olcsóbb alsó szint, hiszen nem a kajütben terveztünk kuksolni, arról nem is beszélve, hogy számomra hozzáadott extra az elnyújtott téglalap alakú kabinablak menet közben a Duna szintjétől alig 10 cm magasságban, ahogy a rohanó hullámok fel-felkapaszkodva nyaldossák az üveget. A 154 utas részére kialakított 76, zömmel kétágyas kabin mindegyike légkondicionált, fürdőszobával ellátott, tv-vel és telefonnal felszerelt. És mágneskártyával nyílik! A televízióban a műholdas választék mellett az egyik csatornán a társaság referenciafilmje pörög, másikon - mely mind közül a legizgalmasabb - a hajó orrára szerelt kamera folyamatos élőkép-közvetítése. Ki se kell mozdulni a kabinból az utazás alatt! :-)
Hajónk végül étteremként fejeződik be. Étkezésközpontú világunk leglényegesebb termében a vendég egy hajózási nap során kb. három órát tölt (reggeli: 30 perc, ebéd: 60 perc, vacsora: 1,5-2 óra). A reggeli svédasztalos, bőséges. Az ebéd 4-5, a vacsora pedig 5-6 ínyencfogás (előétel, elősaláta, leves, főétel, sütemény, fagyi), mely két alternatívából választható. Az ételek ízletesek, változatosak, egzotikusak(!), a szervírozás kitűnő, a személyzet mindenre figyel (még arra is, lesz-e épp valakinek születésnapja az út során). A vacsorának majd mindig valami program ad keretet, melyet a legénység ad elő: crew-show, folklór-est, kapitányi-est.
A legfelső szint a napozófedélzet. Elöl a kormányállás, mögötte a pezsgőmedence, ezt követően pedig, amíg a szem ellát, időjárásálló pázsitszőnyegen heverő nyugszékek végeláthatatlan sora. Áradás miatt alacsonyra kerülő hidak alatti áthaladásnál minden elem elfektethető, a kormányállás pedig hidraulikusan leereszthető.
A hajóra a matrózok által szinte a nap minden percében biztosított makulátlan tisztaság mellett a jövendő automatizált, robotizált jelenné avanzsálása jellemző: se klasszikus kormánykerék, se kormánylapát. A kapitány egy fényesre dörzsölt kertkapu-riglivel vezérli az egész hajót. A két hajócsavar a modern Z-hajtás elve alapján 360°-ban forgatható, aktív kormányképességet kölcsönözve ezzel, az orrsugárkormánnyal kiegészülve gyerekjáték a manőverezés a legszűkebb zsilipben, kikötőben is. A Viking Star viszonylag gyors, áramvonalas hajó, a széles "malacka" Donauprinzessint kétszer is lehagytuk, átlagunk 24 km/h volt völgymenetben, 16 km/h hegymenetben.
Végezetül, van itt még valami, melyet a Viking Star tud, számos csatornajáró kabinos elődjével (pl. a korábban épült Viking Danube) ellentétben: a főfedélzet első felén a szalon körül, annak leszűkítésével patkó-alakban kialakított oldalról nyitott, felülről fedett sétafedélzet óriási varázslat. Ha rossz az idő (kedvezőtlen időben bőséggel volt részünk), vagy nem használható a napozó deck, erről a vízközeli, padsoros promenádról gyakorlatilag 180°-os a kilátás, s csak a radarárbóc akadályoz abban, hogy egész a hajóorrig merészkedve a menetszélbe hajtsuk koponyázmányunkat.
2001. július 16., hétfő, 12 óra 3 perc. Izgatottan várjuk a beszállást a Nemzetközi Hajóállomás kettes pontonja előtt. Hajónk nemrég érkezett Bécsből, negyediknek állt az Esmeraldára kötött Monet-re kötött Swiss Diamond mellé, így aztán túl sok nem látszik belőle. Végül elunjuk a várakozást, és megkérdezzük a főépületben, beszállhatunk-e már. Elkerekedett tekintettel fogadják a kérdést: „már megérkezett?!” Mi tudtuk, hiszen mindig előbb jön a menetrendben meghirdetettnél, a hajóállomáson viszont nem, hiszen nem mindig zökkenőmentes a kommunikáció Lent és Fent között. A korábbi szárnyashajós tapasztalatainkra alapozván komoly útlevél- és vámvizsgálatra számítunk, de senki sem kíváncsi a papírjainkra. Nagyon sokat lazult a rendszer 1996 óta, még a határőrök munkáját ellenőrző ellenőröket ellenőrző ellenőrök is eltűntek.
Felszállás előtt a közbülső három hajó belsejét is megismerjük. Kezdetben bajosan, később már rutinszerűen használjuk a négy bejárati ajtó eltérő nyitástechnikáját, ráadásul arra is figyelnünk kell, épp melyik hajón vagyunk, hiszen volt már, aki úgy tévedt el, hogy egyszerűen túlgyalogolt a sajátján. Ilyenkor a fedélzet elemei és a kabin sorszáma persze egyezik, az ajtó viszont nem fog kinyílni, hisz minden stimmel, csak a hajó nem. Ez különösen akkor lehet megtévesztő, ha egyazon cég testvérhajói kerülnek egymás mellé. A szomszédos hajón azonban csak áthaladni szabad, nézelődni nem. Aki egy lépést is tesz nem megfelelő irányba, esetleg túl hosszú ideig mereng el nem a 'saját' hajóján, azt a recepciós szigorúan helyreigazítja. Ez érthető. Minden úszó palota egy-egy közösség, mely hetente, kéthetente cserélődik, arról nem beszélve, hogy adott „idegen” hajó az adott állam területét jelképezi.
Ünnepélyesen felszállva a Viking Star-ra tömény pacsuliszag, hatalmas utaskavalkád, német és francia hangzavar fogad: mindenki a nagy budapesti városnézésre készül a recepciónál. Minket addig az oldalt nyitott promenádra tessékelnek, ahol megismerkedünk egyik, szintén várakozó magyar utastársunkkal. Mikor lecsendesül a hajó, egy hazánkfia szakember kísér kabinunkba, hogy elmagyarázza a légkondi működtetésének elvét. Kérdezzük tőle, jön-e velünk az úton, vagy csak a beszállásnál segít eligazodni a németül nehézkesebben kommunikáló magyaroknak. A válasz mindkettőnket meglepett: „szerintem jövök, már csak azért is, mivel én vagyok a másodkapitány.”
Délután szikrázó napsütésben fedezzük fel a fedélzetet, mialatt a németek a várost. Első étkezésünk vacsora, fókuszában különböző tengeri herkentyűkkel. Ismerkedünk a mi asztalunknál helyt foglaló további magyar útitársainkkal. A 154 fős hajónak immár a maradék 6 kabinja is foglalt: 140, többségében német, francia és olasz ajkú vendég és 11 magyar vacsorázik most együtt. Közülünk 3 házaspár, egy karakterisztikus világutazó néni, Zsófi a nagymamájával, aki szülinapi ajándékba kapta az utat, valamint édesanyám és jómagam. Életkori eloszlás tekintetében 16 évesen én vagyok a hajó legfiatalabb utasa. Zsófi a húszas évei végén jár, édesanyám 40. Mindenki mást 50 és 100 közé saccolok.
Amilyen szép idő volt tegnap, olyan rusnya a mai. Szemerkélő esőben kávézgatunk a napozófedélzet fedett felén, ahol tegnap a városnézés, ma az időjárás miatt nincs egy lélek sem rajtunk kívül. Reggeli után még megejtünk egy bevásárlást, majd búcsút veszünk Budapesttől. Ebéd után, 12:56-kor indul be az orrsugár-kormány, s eloldjuk a köteleket. Az izgalom a tetőfokára hág, ahogy távolodunk a mellettünk álló Viking Spirittől. Dallamos kis Viking-induló szól a hangszórókból (mint később megtapasztaltuk, ezt a zenét minden elindulást követően lejátsszák). Még a nyugati utasok is kimerészkednek a fedélzetre. Ilyet még sose éltem át. Nem mintha nem bámultam volna eleget a fővárost a rakparton elsuhanva százezerszer, kocsiablakból. Nem mintha nem láttam volna még számtalanszor a budavári panorámát sétahajóról, kiránduló hajóról, szárnyashajóról. Ez most egyikhez sem hasonlítható élmény. Itt a Duna legszebb hídjai szorosan a fejünk felett suhannak el, leintegetünk a körülöttünk hemzsegő sétálóhajók utasaira, akik ámulva néznek felénk. Néhány percig a Duna királyának érzem magam, aki a hatalmas hajón büszkén töri át Budapest panorámáját, mely a bevenni kívánt várat jelképezi. Budapest vízről a legszebb, ezt már rég tudjuk. Hát még egy IGAZI üdülőhajóról. Ahogy magunk mögött hagyjuk az Északi Vasúti hidat, ellaposodik a táj. A horányi figyelőpontom előtt elhaladva integetni szeretnénk, éreztetve, hogy most megcserélődött a szerep, s mi állunk ott, ahová már oly régóta vágyunk, s a parti integetőkből a Viking Star integető utasaivá váltunk, de senki sincs az esőben a gáton. Végighaladva a Dunakanyar festői tájain, elénk tárul az Esztergomot és Párkányt összekötő híd, már csak egy hiányzó hídelemmel. Az a röpke órácska, amit itt töltünk, csak arra elég, hogy váltsunk némi szlovák Koronát, miközben a német utasok visszaszállingózzanak a Budapest-Szentendre-Esztergom városnézést követően. Ők kihagyták ezt a csodás délutáni utat, és autóbusszal kísértek minket, persze így gazdagodhattak egy szentendrei sétával. Mi már láttunk Szentendrét, s egyébként is, hajózni jöttünk, nem buszozni! Este a magyar másodkapitány vendégel meg minket a parancsnoki hídon, a vacsorát követően a két magyar felszolgálólánnyal is beszélgetünk (mindkettejüket Líviának hívják). A MAHART Toursnál felkészítettek, hogy alapvetően ne számítsunk magyar nyelven beszélő fedélzeti asszisztenciára, így valóban kellemes meglepetésként ért, hogy a másodkapitány, két felszolgáló, sőt, még egy matróz is magyar! Mint megtudtam, lényegesen több magyar dolgozik ezeken az üdülőhajókon, mint sejtettem. Este már egy másik hajó oldalának nézegetése helyett, a kabinablak alatt alig fél méterrel rohanó Dunát, s az általunk keltett hatalmas oldalhullámokat bámuljuk, melyek Révkomárom elsuhanó fényeinek visszatükröződését törik meg.
Ébredés után a webkamerára pillantok: a felvételen tiszta égbolt, előttünk egy üres ponton. Hajnalban megérkeztünk Pozsonyba, a tegnapihoz cseppet sem hasonlító időben. Reggeli után rögvest neki is vágunk a szlovák főváros felfedezésének, gyalogosan. Mivel itt minden fontos nevezetesség a kikötő vonzáskörzetében található, nem érezzük hiányát a busszal történő szervezett programon való részvételnek. A pozsonyi várból lélegzetelállító kilátás nyílik a Dunára, az SNP-re (Modern Bratislavai híd), illetőleg azokra a hajókra, melyek az út során kísérnek. Pozsony belvárosa hemzseg a felújításért kiáltó (több helyen olvasható „renovate me!” stencil) romos, kidőlt-bedőlt épülettől, rútságukat ablakdíszként kirakott papírkarton-cicákkal, ritkább esetben papírkutyákkal ellensúlyozzák. És mindenütt, még a legváratlanabb helyeken is szobrok: szobor mintázza meg a hős pozsonyi csatornakarbantartót is, ahogy kukucskál ki a szellőzőn az utca közepén. Déltájban akkora a torlódás a pozsonyi kikötőben, hogy egyik-másik hajó a folyó közepén ringatózik, várva, hogy valaki elinduljon. A Dévényi-kapun át Ausztria felé vesszük az irányt. Igazi, évszaknak megfelelő idő van, így a teljes Pozsony-Bécs utat (kb. 6 óra) a napozófedélzeten töltjük. A hajóforgalom óriási. Az idő kedvez a nyitott programoknak: kisült a friss „Apfelstrudel”, melyet díszkíséretben hoznak fel hatalmas, hosszú tálcán a napozóra. Szervírozás közben Vladimir játszik zongorán - természetesen nem hangszórón át a szalonból, még a zongorát is felhozták a tetőre! Kikötés előtt még vár reánk egy izgalmas átzsilipelés Freudenaun. Utunk során ez a második, Bősön az éjjel keltünk át, összesen egyébként 2x11=22x zsilipelünk. Bécsben egyik-másik híd bizony igencsak érintési közelségben suhan el a fejünk felett. Érkezéskor ámulva nézem, hogy felszámolták az osztrák folyószakaszon elterjedt kikötőpontonként használt uszályokat, és magát a partot munkálták meg, hogy közvetlenül a falhoz köthessenek a hajók. A Duna vízszintjét az osztrák fővárosban szinte milliméter pontosan tudják szabályozni a néhány éve megépült freudenau-i, és a város fölötti greifensteini vízlépcsővel: a hajó pontosan illeszkedik a partfalhoz. Kidaruzzák a hidat, és meg is érkeztünk. A nap végére a Delphin Queen nevű luxushajón tett röpke látogatás teszi fel a koronát.
Ez a nap nem feltétlen nautikai értelemben véve tartogat izgalmakat, hiszen vízen egy tapodtat sem mozdulunk el a bécsi kikötőből. Kizárólag itt fizettünk be előzőleg szervezett városnézésre, mert a látnivalók itt már tényleg messze vannak a Dunától. Az égbolt borult, eső nincs, tűrhető. A délelőtt során speciálisan a Hofburgba látogatunk, a császárok és királyok téli rezidenciájához. Magát a várost és többi nevezetességeit, - így a Steflt is - már megismertük mindkét szárnyashajós utunk alkalmával, ezért a szervezett programon belüli szabad időtöltést - hogy a témánál és a városnál maradjunk - Mozart-csoki felvásárlással, csetreszek, bazárok nézegetésével múlatjuk. Buszunkkal, a program befejeztével visszatérünk a fedélzetre ebédelni, majd délután irány Schönbrunn! A kastélyt rohamléptekben vesszük szemügyre, lélegzetelállító virágoskertjében, melyet 60 kertész formál, sincs sok idő barangolni, így a Gloriettet is tisztes távolból tanulmányozzuk. Míves szökőkútját azonban körbejárjuk egy rövid videózás erejéig. Ezen a programon csak ketten vagyunk magyarok, mindenki más olasz, a Viking Austriáról. Idegenvezetőnk jól beszéli mindkét nyelvet, csak arra kell figyelni, mikor vált, mert azt igen hirtelen teszi. Óriási szerencsénk van, hiszen eredetileg magyar nyelvű idegenvezetésről szó sincs a katalógusban, pusztán a véletlen műve, hogy épp ő viszi ma a csapatot. Este búcsúzóul igénybe vesszük a hajónk adta extra szolgáltatást, és megsétáltatjuk a Viking Star két legénységi rollerét föl-s alá a parton: a bécsi kikötő rendkívül Duna-barát, az infrastruktúra színvonalas. A folyót nem választja le a partján megpihenni vágyó számára egy csúf, forgalmas, több sávos rakpart, mint Pesten. Az osztrákok ebből a szempontból sokkal ügyesebbek, mint a magyarok, akik tojnak bele az egészbe, pedig Budapest lényegesen szebb, mint Bécs. Mégsem tudunk vele mit kezdeni. Talán nem is akarunk? Éjjel a kabinablakból figyelem az indulást. Hatodikként oldjuk el a kötelet, hajnali háromnegyed kettőkor, hogy az éjszaka folyamán mindet sorra leelőzzük.
Krems városához közeledvén Árpád útitársammal kamerázom a tájat a hajó orrában, miközben másik kezemmel a csipát törlöm a szememből. Korán van még, reggeli előtt. De Krems szép, még így esős időben is. Mára eltűnt a tegnapi verőfény, korai volt az öröm. A Wachau észak-keleti peremén esőfelhők készülnek belekotnyeleskedni a tájba, képeslapszerű változatában így nem gyönyörködhetünk. A hajó teljes napozófedélzete üres, csak a kapitány van a helyén, meg mi ketten a promenádon, fejenként az 1-1 db kamerával. 07:45-kor vetünk horgonyt a hegyvidék gyöngyszemében, Dürnsteinben. A falucskát gyalogosan fedezzük fel: épp az égszínkék tornyú Ágoston-rendi kolostor romantikus udvara felé vesszük az irányt, mikor a szűk főutcácskában beér a zivatar. A séta a várhoz és a kolostorhoz meghiúsul. Mire a hajóra visszaballagunk, úgy nézünk ki, mintha most halásztak volna ki bennünket a Dunából. Persze a buszos kirándulásról visszatérő német utasok csontszáraz ruhában lejtenek végig a pontonon. 11:45-kor vesszük az irányt Passau felé. Mesés tájak, hangulatos falvak, várak, kastélyok, borvidékek, szőlősávok. A Duna legszebb hegyláncait csak sejteni vélem, ormukon megrekedt ködfelhő terül. A vízen ponyvával és esőballonnal takart kenutúra, üres kirándulóhajók. Mindezt a lounge kényelmes foteljében süteményt falatozva bámulom. Délután annyira bedurvul az eső, hogy már csak a zsilipelések alkalmával megyek fel a fedélzetre. Mittelkirchennél a mellettünk lévő kamrában zsilipelő Switzerland fara horpadtnak látszik, orrából pedig hiányzik egy jókora darab: mintha beharapták volna. Javíthatónak tűnik a sérülés. Talán egy megvadult önjáró tolta rá a partfalra. Vigyázni kell, ebben az időben még a Duna is síkosabb a kelleténél... Anyámék összeverbuváltak egy kis csapatot a magyar különítményből válogatván, hogy hét országra szóló kanaszta-partyt csapjanak. A vacsora előtti program a konyha és a tálaló meglátogatása, illetve néhány személyzeti lakosztály megtekintése. Este kapitányi búcsúztató a lounge-ban, a 140 nyugati utas számára, akik holnap kiszállnak Passauban, a mai az utolsó hajón töltött estjük. Ezek a programok Passauból kalauzolnak Budapestre, az üres kabinok biztosítása egy „fordított” utazásra így érthető, mennyire nehéz. Leszáll az est, a kabinablakon Linz iparvárosának fényei világítanak be.
A bajor Velencébe korán érkezünk, a reggelit már a város panorámájának élvezete közben költjük. Ebédünk hidegcsomag formájában kapjuk, hiszen ma van a nagy utascsere és a készletek feltöltésének technikai napja. Reggeli után nekiveselkedünk Németországnak, sajnos ismét csak esős időben. Frusztrációt, csalódottságot érzek, eldobható esernyőmmel ezért feszültségem levezetéseképp pontosan azt teszem, ahogyan azt hívják. Szerencsére dél körül oszlanak a felhők, újra a napsütésé a főszerep. Sétálunk a Duna, az Inn, valamint az Ilz folyócska partján is. Passau infrastrukturális fejlődése még a kutyavécék létesítésére is kihat! Mire végigjárjuk a várost, Gizella királyné sírhelyét és a világ legnagyobb orgonáját rejtő templomot is megcsodálva, átkelve a passaui Duna-hídon, melynek tartóívei átszúrják a szemben lévő hegyet, elfogyasztva egy ízletes fagylaltvarázst, szemügyre véve a bőröndök s személyhajók garmadáját, melyek programja szinte kivétel nélkül itt kezdődik és itt ér véget, leolvasva a város egyetlen magyar mondatát, kazettát vásárolva kameránkba, végighallgatva egy harangjátékot, már el is érkezik a délután 17 óra. Előttünk a Dnipro és a Volga indul, az alacsony hidak miatt megbontott széles parancsnoki hídjukkal igazi kabrió-látványt adnak. Hat óra magasságában felharsan a fedélzeten a Viking-induló, és egy ügyes fordulóval a szűk passaui szakaszon orrunk völgymenetbe áll, és elindulunk lefelé. Ahogy a frissen becsekkolt utasok társaságban javában várjuk a harmadik fogást, Árpád utastársammal felfigyelünk valamire, s felszaladunk a napozóra filmezni: vacsorát minden nap eszik az ember, a Dömösi-szűkülethez kissé hasonlatos, ám annál sokkal komplexebb Schlögeni-kanyaron viszont nem minden nap haladunk át hajóval! A parancsnoki hídon tett sokadik látogatás alkalmával, magyar másodkapitányunk néhány instrukció átadását követően csaknem 20 teljes percen keresztül bízza rám a Viking Star irányítását. Az élmény, ezúttal tényleg, leírhatatlan. S még forgalmi helyzetbe is kerülök: szemből egy tolóönjáró kíván velünk fordítottan találkozni. Néhány zsilipelés után, késő este feltűnnek újra Linz fényei. Érdekes, ezt az iparvárost oda és visszafelé is sötétedés után érintjük, pedig annyira biztosan nem csúnya (még vízről sem) szegényke. A menetrend alapján itt kéne néhány órára leállnunk, hogy másnap ne érkezzünk túl korán Melkre, illetőleg a Strudengau nevezetességeit nappali fényviszonyok mellett élvezhessük, ám a kapitány úgy dönt, a város alatt, egy nyugalmas helyen egyszerűen lehorgonyoz. Emberkímélőbb, hiszen egy horgony leeresztéséhez nem kell annyi ember és papírmunka, mint kikötéshez - s ha semmi dolgunk Linzben éjszaka, miért kössünk ki?
Az idő a tegnapihoz hasonló. Most megmutatja, ilyen is tud lenni július közepén. Végre képeslapfényképész fényviszonyok mellett kelünk át a három híres osztrák hegyvonulat varázslatos völgyén, valamint egy rahedli zsilipen. A Strudengaut és a Nibelungengaut még délelőtt túlhaladjuk, a napozófedélzeten kamerázva, térképpel a kezünkben követjük az utat: Mauthausen, Dornach, Grein, Ybbs, Persenbeug, Marbach. Hiába keressük azonban még távcsővel is a Donauprinzessin (A Duna hercegnője) c. filmsorozat Wachau-kastélyszállóját a kertjében Verena grófnővel, a szárazföldi jeleneteket ugyanis az artstetteni kastélyban vették fel, mely a Dunáról sajnos nem látható. Ahogy a melki zsilip kitárja alsó kapuit, megpillantjuk az apátságot. A kikötőre a déli órákban fordulunk. Itt nem időzünk sokat, de a 3 óra bőven elég egy hangulatos sétára a faluban, valamint a Melki apátság épületének és belső udvarának megtekintésére. Kúp alakúra nyírt díszfáival tarkított kertjében egy férfi dorombol. 16:15-kor indulunk tovább, be a Wachau-szorosba: a nap, s egyben az utazás fénypontja, odafelé szakadó esőben, most végre napsütésben! Fejünket nem győzzük forgatni az alig másfél órás szakaszon. Schönbühel parti sziklára épített várkastélya, előtte a folyóból kikandikáló kőszirt, akár a mesében, Weissenkirchen hófehér templomtornya, Aggstein ormon magasodó várroma, az érintő közelségben mellettünk elsuhanó hajók, s végül, egy éles kanyarulat után Dürnstein égszínkék tornyú kolostora is felbukkan, háttérben a várral, ahol Oroszlánszívű Richárd szomorkodott, előtérben a Switzerland II-vel, kinek utasaira nem kicsit irigykedünk: kár, hogy visszafelé nem köthetünk ki, de a látvány ezúttal is mindenért kárpótol. A Wachau a Kremset követő, távoli Benediktinerstift part menti jegenyék takarásából ki-kibukkanó kastélyapátságával zárul. Vacsora előtt újabb látogatás a parancsnoki hídon, immár azonban többedmagammal: kis magyar csapatunk technika iránt érdeklődő tagjai tehetnek szert arra a tudásra, mitől is megy a hajó. A Viking Star működését és műszaki vívmányait természetesen másodkapitányunk mutatja be. A késő esti órákban megállunk Bécsben egy órácskára, orral lefelé, nem forgolódunk, hiszen alig van itt sodrás. Miután átfutják a két aktatáskányi útlevelet, megyünk is tovább. Pestig már nem állunk meg sehol, újra átkelünk Freudenaun, majd Bőshöz érve a lágy gépdurmolás ringat minket álomba.
A könyvtárban isszuk a reggeli kávét, mikor se szó se beszéd, 5 nap pihenő után újra kiszabadul a piszkosszürke fellegek takarásából az Esztergomi Bazilika. Matrózunk felvonja a radarárbócra a magyar lobogót. Még három óra és kikötünk. Az idő pont olyan fos, mint mikor második nap elhagytuk a hazai vizeket. A szorgalmas munkásokkal, úszódarvakkal, uszályokkal körbevett, épülő Mária Valéria hídnak még egy szegmens híja van, hamarosan összeér. Mi lesz vajon a kis komppal? Hová kerül Zalka Máté? A minket követő, később lehagyó Viking Austrián kívül alig van forgalom. Az osztrák szakaszon ellenben csak úgy hemzsegtek a hajók. Horányhoz érve látszik a hirtelen lezúduló, de azért még hajózható, enyhe árhullám nyoma. A szemerkélő eső ellenére vadul integetnek a parton. VÉGRE! Átélhetem azt, amit idefelé szerettem volna. Vidáman viszonozzuk az integetést, miközben elázunk a napozón. Ismét csak a magyar utasok az elvetemültek: csak mi vagyunk a tetőn. Aztán Árpád híd, Margit híd, Parlament. Szemből a Sofia, végül neki is csak integetek - abban a reményben, hogy talán egyszer - ha nem is egy egész úton át - a fedélzetére léphetek. Miután beúszunk a városképbe, az Erzsébet híd alatt fordulunk a kettes pontonhoz, a Swiss Crown mellé simulva. A kapitány a jobb oldali vezérlőpultról irányítja a manővert. A pontos idő 12:30. Ahogy a sodronyok megfeszülnek, ebédhez kolompolnak. Nekünk az utolsóhoz. Gyors búcsú magyar utastársainktól és a személyzet magyar tagjaitól, telefonszámcsere, és irány a part. Nehéz szívvel megtöltött bőröndöket gurítunk végig ugyanazon bejáróhíd meg-megingó deszkáin, melyeken ezelőtt pontosan ugyanezt tettük egy héttel és másfél órával korábban, csak befelé. Még egy utolsó svenk a partról. Az Ukrajna az egyes pontonról távozik. Mi már tudjuk, hova megy. Láttuk. Ott voltunk.
Fantasztikus utazás volt, maradandó emlékekkel, az út során megismert új tájakkal, technikákkal, nagyszerű emberekkel. Olyan élmények értek, melyekről az út előtt nem is álmodtam, fényüket még az időnként valóban mostohává váló időjárási körülmények sem mattították. Az élmények még kísérnek, s ha megkopni is látszanak, szempillantás alatt visszatérnek a horányi parton állva, ahogy a Viking Star vagy épp a Mozart kapitánya hosszas kürtszóval üdvözöl.
Aki ilyen úton venne részt, sajnos elkésett. Több lehetőség kínálkozik, de budapesti érkezés/indulás már nincs, és ahogy értesültem, nem is várható. Hálásnak érzem magam, hogy mindez összejött, hiszen most, 2002-ben az euró több helyütt történő bevezetésének hatására csaknem duplájába kerül a tavalyihoz hasonló, ráadásul a macerásabb irányból, Passau-Budapest-Passau útvonalon tehető utazás.
| év | részvételi díj | nap/éj | megtehető útvonal | hajó |
|---|---|---|---|---|
| 1995 | 40.000.- | 6/5 | Pozsony-Passau-Bécs | DRUZSBA - SK |
| 1996 | 80.000.- | 5/4 | Budapest-Passau | PRINCESSE SISSI**** - F |
| 1997 | 60.000.- | 6/5 | Pozsony-Passau-Bécs | DRUZSBA - SK |
| 1998 | 65.000.- | 6/5 | Pozsony-Passau-Bécs | DRUZSBA - SK |
| 1999 | 67.000.- | 5/4 | Pozsony-Passau-Bécs | DUNAJ - UA |
| 2000 | 225.000.- | 8/7 | Budapest-Regensburg | HEINRICH HEINE**** - CH |
| 2001 | 160.000.- | 8/7 | Budapest-Passau-Budapest | VIKING STAR**** - D |
| 2002 | 290.000.- | 8/7 | Passau-Budapest-Passau | VIKING STAR**** - D |
Írta: Kalmár Dániel, folyamhajo.hu
2002-07
