Cím: ...múl... - később Folyikleves!
Hossz: 1:03
Típus: játékfilm
Célja: beltéri kamerapróba
Közreműködött velem: Szüri házimacskám
Történet:
A leves forró, finom, tartalmas. Felveszi a tárolóedény alakját, majd egyre kevésbé szükséges annak fala a megtartásához, ahogy egyre többet kanalazunk belőle. A folyik pedig egy rendkívül múlandó állatfaj. Nem is. Inkább életérzés. Folyik, folyik, egyre jobban folyik, szétfröcsög a ruhára, a csempére, a pszilóra. Aztán berohad minden, amerre jár. Mint a rozsda. S elmúlik tárgy, elmúlik élőlény, elmúlik fogalom. És a legtöbb véget érés nem azzal ér véget, amivel véget ér. Mert még onnan is van hová bevégezni. A pulykanyak megevődik, a maradék csontok pedig a macska által rágcsálódtatnak elfelé. A tányér tiszta lesz, minden egy kicsit megnyugszik. Visszaáll a monoton csöpögés.
Az újrakezdés gyermeke a tányér és a víz uniójában megtestesülő közös orgazmusát követően születik meg. A hazatérő munkás jól lakik, a cica jól lakik, és még a fal sem ázik tovább, azaz a szomorú hepiend kissé paradox a "Közelebb hozzád Istenem" című muzsika ívein, hiszen az elmúlások sorozatán lovagolva végül a konyha minden mutatott s nem mutatott szereplője s tárgya sikeresen kielégül.
2009-10