Cím: Kabala
Hossz: 3:12
Típus: játékfilm
Célja: BME-GTK Film és média kurzus - vizsgafilm, témamegkötés: "hinta legyen benne"
Közreműködött velem: Bleich László (rendezői/szereplői/operatőri koprodukcióban)
Történet:
Dániel épp vizsgája előtti utolsó perceit áldozza kedvenc játszótéri kabalájára, hiszen minden alkalommal, miután megragadja a láncot, sikerrel abszolválja a megmérettetést.
László nem bízza a véletlenre, tankönyvből készül. A soron következő zárthelyi előtt metakommunikatíve párbeszédbe elegyedik Dániellel, mely során azt a javaslatot teszi, hogy próbálja ki egyszer, hogy nem lép taktilis érintkezésbe a szerkezettel, viszont az első betűtől az utolsóig minden lehetséges információt szívjon magába, mely a zárthelyi során lekérdezhető.
Ezzel a lépéssel a mindenséget igen erősen gondolkodóba ejtik, hiszen egy felkészülten megírt dolgozat nem lehet eredménytelen pusztán azért, mert nem lett megfogva a hinta. A sors tehát máshol keresi a kiutat, és a kecske is megmarad, és a káposzta is jóllakik jegyében, mit ad Isten mit vesz el, vis major okokból kifolyólag a dolgozatírás elmarad, László pedig, eleinte bár megfontoltan, de elkezdi hinni a hinta mágikus erejét.
Bakilista:
A későbbiekben szó természetesen két b-vel írandó, csak hát ugye a kapkodás, meg a rohanás.
2009-12