HÍREK > Rekordalacsony vízállás a Dunán

2018. 10. 28.

A pesti vízmércén mért 33 cm-nél nem csak az Ínség-kő, de a 45-ben felrobbantott Ferenc József híd maradványa is néhány órán keresztül láthatóvá vált. Mivel jómagam hajós vagyok, s hajós a hajósnak számtalan horrortörténetet és legendát mesél, birtokába kerültem annak a városi legendának, hogy a néhai híd maradványai mind a mai napig ott fekszenek a mederben a Szabadság híd alatt. Csütörtök reggel úgy döntöttem, jó korán felkelek, s bár szabadságoltam magam, mivel a vízállás most az "ideális", utána járok. Nem szóbeszéd, valóban ott vannak a roncsok, az Ínség (Gellért-hegy) folytatását képező sziklazátonyon megtörve fekszenek fel, ezért volt látható szinte kizárólag csak a budai pillér környékén.

A képem hatására, mely a Facebookon mára több ezer megosztásnál jár, s még a TV2 és az Euronews is lehozta, rengeteg kíváncsiskodóval telt meg a híd a hétvégén. Ők sajnos már lemaradtak róla, ugyanis pénteken meglöttyent a Duna, a roncsokat ma már jó 2 méter víz borítja. A Duna egy koszos folyó, hiába hunyorítunk, semmit sem fogunk látni. Legalábbis, a következő aszályig, amire remélhetőleg, a hajózás érdekében is, nagyon sokat kell várni.

Rekordalacsony vízállás a Dunán - galéria