Harc a görgőkkel
Valahogy át kell jutnom innen oda. Mert itt nem maradhatok. Mennék én, de egy hatalmas fémdoboz keresztezi az utam. Egy valamiféle furcsa rendszer. Valahogy mögé kell kerüljek. Megkerülni és átmászni lehetetlen, mivel nem a doboz hever az úton, hanem az út fut egyenest a dobozba. A falán egy óriási kulcslyuk tátong, melyen pont átférek. Át kell mennem ezen a rendszeren. Ezt pedig két módon tehetem meg.
Az egyik, hogy lassan és óvatosan megyek rajta keresztül. A rendszerben sötét van, csak a közvetlen közelemben lévő tárgyakat láthatom, azokat se tisztán. Megfontolt vagyok, lopakodom, nehogy valami olyanhoz érjek hozzá, amihez nem kéne. Előnye ennek az, hogy nagyjából sérülés nélkül mozoghatok odabent. Ugyanakkor ezt a rendszert úgynevezett rendszergörgők működtetik. Belülről. Ezek pedig minden irányból körülvesznek. Mozognak maguk körül és mindenfelé a dobozban. Mindenfelé, de mégis együtt, hiszen együtt éltetik az egész technikát. Ha lassan megyek, a görgők kegyeire bízom magam, és nem tolakodva bár, de ők mozgatnak engem. Hiába tartok valamerre, eltérítenek, ellökdösnek. Mindenfelé, amerre mennek. Így pedig lehet, hogy az életbe nem jutok ki a rendszerből, vagy mégis, de nem ott, ahová az utam visz, sőt, akár visszafelé is kiköphet magából. Ha nincs szerencsém, a rendszerben eltöltött idő fog megölni.
A másik lehetőség a győzelem vagy halál. Egész erő előrébe állítva magam nyílegyenest keresztülrontok a dobozon. Ha csak olyan rendszergörgővel találkozom, mely alattam, vagy fölöttem mozog, másodpercek alatt kiérek, és folytathatom az utam. Ha viszont elém is kerül egy ilyen, teljes gőzzel belerohanok, mert mire észrevenném, a reakcióidő alatt már neki is ütközöm, s éles csavarpengéivel megszaggatva azon nyomban a rendszer részévé sajtol.
De mindig van egy köztes megoldás. Közepesen erősen bemenni. Ilyenkor nem sodornak annyira el a rendszergörgők, tudom tartani a célom. Viszont megsebesítenek. Mert ellenkezem velük. Nincs erős ütközés, de nem is hagyom magam. Sok apró sebet ejtenek rajtam, amik egyre lassabb előrejutást eredményeznek. Mégis ki akarok kerülni, sebeim egyre jobban idegesítenek. Meg a görgők is. Frusztrált leszek, egyre csak szabadulni akarok, egyre gyorsabban megyek, a görgőkkel pedig egyre nagyobb a csattanás. Amikor már alig bírok menni, föladom. Vánszorgok a rendszerben, már nem sebeznek a görgők, de lemozgatnak a kijutás útjáról. És akkor magam adom föl. Mert már alig élek, és a kijárattól is eltaszítottak. És legszívesebben nekirontanék az egyik görgőnek, hogy hamarabb vége legyen.
Ez a legrosszabb megoldás, amit választhatok. Mégis néha úgy érzem, hogy már túl vagyok ezen a döntésen. És nincs visszaút.
2008-12
