Életútjaink bejárhatósága
A rettenet sisakja c. orosz alkotásra igazából azért kaptam fel a fejem, mert az egész kvázi egy csetlog formátumában íródott. Aztán persze kellemesen ám, de csalódtam, hisz bár a stílus nem áll távol tőlem, azon túl, hogy a labirintus előkamrájába felépített hálózaton keresztül elemzik, mi is van a szereplők körül, jóval szélesebb körben mozog a tartalom. Mítoszokra épül, melyek esetében kicsit kéménytől épül nálam a ház - rengeteg alap hiányzik, illetve elhalványult az idők során, a sisakról tartott előadás-álomhoz érve pedig teljesen elvesztettem a fonalat. Ugyanakkor voltak részek, amik elég határozott iramban késztettek a gondolkodásra, túl azon, hogy először azt próbáltam megérteni, mit akarhat a szerző, meddig jussunk el a megértésben.
A csetszoba szereplői nem egyszerű, felszínes érdeklődésű csetelők, nem véletlen kerültek ebbe a misztikus világba. Még Rómeó is hozzá tud tenni valamit a felderítő-expedíció elszánt lelkeinek fikcióihoz, "tájlírájával", továbbá Izolda iránt érzett megismerésvágyával segítségünkre kél a megértésben. Mindenki a maga életterületéből próbál magyarázatokat meríteni arra, ami e titokzatos térben folyik, vagy épp folyatják velük. Mindezeket pedig lebilincselő, félelmetesen pontos leírások szakítják meg pihentető gyanánt, melyek olvasása közben a fantáziadús júzer valós félelmet érez, mely azzal a késztetéssel párosul, hogy kétszer is meggyőződjön szobaablakának gondosan bezárt állapotáról.
Érdekes az értekezés a remény buborékjairól, melyek már nevükben is csalnak: valójában ezek félelmek, aggodalmak, gyűlöletek, s hasonló apróságok egysége, melyek igyekeznek kitölteni a rendelkezésükre álló teret, hogy kiszorítsák a megismerésvágy és a szellemi fejlődés szabad lehetőségét. S valóban, ezek a buborékok már az óvodában bolygatnak minket. Nikibe szerelmesek vagyunk, de ő nem szeret minket, ezért kiterveljük, hogyan húzzuk meg a copfját. A terv elkészítése közben nem figyelünk oda az óvónénire, így nem, vagy csak jóval később, jóval nagyobb nehézségek árán tanuljuk meg, hogyan kell kancsóból teát önteni.
Ha félünk attól, mi lesz, ha rosszul fogjuk meg a kötelet, és leviszi a fejünket, akkor nem arra figyelünk, hogy kell úgy megtenni, hogy ne tegyen meg az. És tovább megyek. Ha mindenünk rendben lenne, mindent tudnánk és értenénk. Amit meg nem, az pedig nem hiányzona. Hiszen mindenünk megvan. Nem írnánk szép dolgokat és olyat, ami gondolkodásra késztet. Mert mindenkiből hiányzik valami ezek miatt a kis hülye buborékok miatt annyira, hogy képes legyen megfogalmazni ezeket a kérdéseket, s képes legyen mások kérdéseit szépnek, s helytállónak tartani.
Szó esik benne az interaktivitásról, illetve, hogy mennyire tudjuk megváltoztatni saját jövőnket. Mennyire szabad, mennyire lehet, s mennyire engedik ezt meg nekünk. Persze ez már kicsit belemegy a karmába. A sorsunk meg van írva, ki hiszi, ki nem. Mindenesetre elgondolkodtató. Minden rossz döntést azért hozunk meg, hogy meghozatala során ne szerezhessünk tudomást a legrosszabbról, ami megtörtént volna akkor, ha a rossz út helyett a legrosszabbat választjuk.
Kifejti a kényszerorientáció lényegét is, miszerint minden választás lehetősége csupán látszólagos, valójában igen szűk határokon belül haladunk utunk során előre. Ez meg olyan, mint a multimédia-fejlesztés. A nem szerzői rendszer által készített powerpoint prezentációban nincs szabad választás, gépiesen ütöd az entereket, lineárisan járod végig az utad; a statikus weblapon magad választod meg, merre indulsz, de itt is egy adott, szűk keretek közt módosítható tartalmat jársz körbe. A webportált már akár te is szerkesztheted, asszociatív elméddel szolgáltathatod. Írhatsz a vendégkönybe, olvashatod a híreket, szavazhatsz és kommentelhetsz. Persze egy idő után ez is ki tud merülni, hiába van felvértezve megújulással.
Az élet tehát egy statikus weblap. Zuhanás, amit elkezdtél, és egyszer meg fogsz halni a betonon, közben szabadon nézhetsz akár balra, akár jobbra, sőt, bukfencezhetsz is a levegőben. A statikus oldalak száma véges, s ha már mindegyiket láttad, kitörölheted hátsófeled az interaktív elérési út lehetőségével. Persze, mint midenen, ezen is vitatkozhatunk. Én is vitatkozom magammal. És őszíntén sajnálom, hogy kihaltak a filozófusok, egy-kettővel szívesen elteázgatnék.
Mindenesetre e könyv alapján megtudtam, hogy nem kell mindent értenünk ahhoz, hogy jó kedvvel álljunk neki. Nem kell azzal törődni, honnan került az ágyadba a lány, ha már az orgazmus kapujában botladozol. Aggódni és egrecíroztatni magunkat - később is ráér.
2007-03
