Titanic-darabok a Millenárison
Akik látták - akár a film esetében - mondanak rá jót és rosszat is egyaránt. Egyesek szerint félelmetes, mások szerint hihetetlen, hogy ezeket mind onnan hozták fel, és voltak, akik többet/mást vártak tőle. Én alapjáraton úgy indultam neki, hogy a tárgyak vonzanak. Túl sok új információt már nem hordozhat számomra a gőzös és tragédiája, érdekes lehet azonban életnagyságban látni azokat a dolgokat, amik anno használati tárgyak voltak a fedélzeten. Mint, ahogy egy múmia sem gondolta volna még életében, hogy halála után ikszezer évvel milliók látogatnak el, hogy megtekintsék belső szerveit, úgy valószínűleg a Titanic utasai sem hitték volna, hogy ennyien lesznek majd kíváncsiak a tengerfenékről felráncigált piperefelszereléseire.
Lényegében lenyűgözött. Látni mindazt, ami nyolcvanakárhány évig a tenger fenekén kallódott, amit a legendás Smith kapitány rángatott, Fleet őrszem kongatott, vagy amivel a nőtársadalom jogaiért harcoló Molly Brown evett. Vagy hinni véljük, hogy rángatott, kongatott és evett, hiszen biztos csak a halál, s nem egy olyan múlt, amiről hétszázan kilencszáz félét állítottak, s ez a szám az idő előrehaladtával parabolikusan növekszik. De itt nem is ez a lényeg. Az érzés. Meg a hit. Hogy ezek az eszközök és szerelvények a legenda szerint mind-mind arról a hajóról valók, mely emberi tévedések, felelőtlen döntések, sumákságok következményeképp másfél ezer lélekkel a fedélzetén elsüllyedt, s örökérvényűen beégette magát a történelembe.
Ám ezt a kiállítást tényleg csupán a tárgyak mondanivalója, magában hordozott misztikuma tette lenyűgözővé. Durranásnak nem volt kellőképp az, legalábbis, amennyire a média lereagálta. A termek időrendben, illetőleg a hajó különböző fedélzetrészeire bontva következtek más és más színben/formában egymás után az adott téma tárgyait mutatva, akár a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A gépház fölötti fedélközt a szegecseltvas fal imitálta, a hangszórókból a gőzgépek dohogását véltük hallani. volt egy magyar építésű makett, ami leszámítva azt, hogy még a festés ill. apró részletek kidolgozása hátra van, igen láttatólag hatott. A jégtömböt az ütközés és a süllyedés termében meg lehetett érinteni, igaz, én ennél hidegebbet is szoktam tapodni, amikor pl. leeresztem a mélyhűtőt.
Volt benn egy alsós iskolai csoport. Az egyikük, miután meglátta az üveg mögött a vízszekrény szűrőjének eldeformált vastárcsáját, így kiáltott társai felé: "nézzétek! a kormánykereket is felhozták!" aranyos volt. A szíve mélyén örök gyerek felnőtt ilyenkor nem figyel be azzal, hogy dehát a télapó nem létezik. Hagyja, hadd élje meg a képzelet alkotta csodát. Annak a gyereknek még nem kell tudni, hogy a fa nem viseli ilyen jól a víz alatt eltöltött éveket, s hogy a kereket biz' mahagóniból farigcsálták.
A kiállításon mindenki kapott egy beszállókártyát, amin egy utas neve, kabinja, úticélja szerepelt. Az utolsó teremben kifüggesztett listán pedig megnézhette magát, túlélte-e, avagy sem. Én egy 18 éves hentessegéd voltam, egyedül utaztam a másodosztályon és Ohioba szerettem volna eljutni. Odavesztem.
2007-10
