A mélykéksötét vattasemmi
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, kinek az apja nem volt herceg, hasonlóképpen az anyja sem hercegné. Akire nem várt se fele királyság, se három lány, mitöbb, még egy sem. Szóval egy se kutyája, se macskája, mégis mindkettővel rendelkező legény volt, ki egy szép napon, mikor megelégelte életét, elindult vándorútra egy csomag dvd-vel és egy szelet hamburgerhússal, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a Dunába ugorjon végső elkeseredésében. Fel is vette hát a célirányt az Erzsébet-híd felé, ám sorsa közbeszólt. Ingerküszöbét ugyanis egy fiatal, ám szívós, szakadt ruhájú koldusgyerek megveszekedett vonítása áttörte a híd alatt.
- Pusztuljon el a világ! - ordította fennhang, talán maradt benne még anyag éjszakáról.
- Meghalni ráérek... - gondolta így a depressziós reményvesztett, kinek megtetszett a szakadt szipus világnézete.
Hozzácsapódott hát, s együtt folytatták világvégére való igényük kihirdetését. Már épp berekedni készültek, mikor hirtelen egy hatalmas, fehér, kielégült fénygömb jelent meg az aluljáró szürke setétje közepében parkoló autók fölött. A gömb egyszeriben kinyílt, s egy tündérlány lépett ki belőle.
- Azannya, egy 3D-s Corel-manó! - ámult a depis fiú.
- Ezér' a cuccér holnap is ölök! - vágta rá a szakadt - Micsoda anyag!
A tündérleány világoskék szoknyában díszelgett, halványkék blúzzal. Aranyhajában levendulakoszorú adta a glóriát, melyből az itt-ott elrejtett kékibolya épphogy kikandikált, akár a ritkán kaszált erdőszéli tisztások mélyéről.
- Látom épp lázadni készültök. - kezdte így, bíborvörös bársonyhangon - Nektek elegetek van a világból, nekem meg ebből a látványból. Egyezzünk ki! Teljesítem három kívánságtokat! Na?
- Hát legyen. - szólt vissza a depressziós. - De jaj, minő léket érzek az igazságosság bordázatán üttetni lehetőséged által!
- Ezt hogy érted, szépszál idegbeteg gyermekem? - torpant meg a tündérlány.
- Ketten valánk három kívánságra! S mivel félkívánság félfogunkra sem elég, az árva egy odamegy egyikőnk javára!
- Ó nem, az igazságot pusztulni nem hagyjuk! Egy kívánságtok közös lesz, gondoljátok hát jól meg!
- Pusztuljon a világ és minden férgese! - ordította a szakadt, mit sem foglalkozva a mellette folyó beszélgetéssel.
- Legyen hát. - nézett a depis a tündérlányra, s határozott hangot adott válaszul. - Pusztuljon ez a világ, ez a közös kívánság.
Abban a pillanatban a tündérlány elővette hosszú, vastag, rózsaszín pálcikáját, majd megforgatta végén az aranyló csillagot. Egy szempillantás alatt minden elsötétült hármuk körül, s egyszeriben belezuhantak a mélykéksötét vattasemmibe.
- Flash. - bámult a depis - Cool ez a világvége, nem is értem, miért féltem én a haláltól oly nagyon.
- No, szakadt, halljam a személyes kívánságod! - vette tempósabbra a tündérlány.
- Étel és ital! - vágta rá. - Leszokom a drogról. A világsemmiben úgy sincs rá szükség. A majmot viszont tömni illik. Legyen hát előttem egy hűtő, melyből soha nem fogy ki az étel, s egy óriási hordó, melyből soha nem fogy ki a bor!
- Hát, bár ez már két kívánságot is kitesz, mégis teljesítem néked maradéktalanul, hisz bárhogy is ér e világvége, szép fogadalmat tettél!
A tündérlány ismét forgatott egyet kiscsillagán, s hipp hopp ott termett a szakadt előtt a várva várt boroshordó a hűtőszekrénnyel. Méterük akkora volt, hogy a hordó oldalán vaslépcső, a mélyhűtő képes felén pedig teherlift vezetett fel, mely a vattasemmi gomolygó fellegébe veszett a magasban.
- No, depis! Most te jössz! - folytatódott a sor.
- Kívánj olyat kuplerájba', amilyet én hordóba'! - súgta a szakadt a depisnek. - Én adok az én javamból, te adsz a tiedből! Csak mi ketten a semmiben! Kaja, pia, nők életünk végéig! Mi kellhet más?
A fiú viszont másra gondolt, s félrehívta a tündérlányt.
- Nem kívánok mást, csak annyit: ölelj át!
A tündérlány ekkor elérzékenyült, s barna gesztenyeszemei könnybe borultak.
- Ó, Istenem. Ilyen még nem történt soha velem - kezdte elcsukló hangon.
- Miért? Még nem ölelt át senki?
- Ó, dehogynem. De senki nem volt még, ki ezt kívánta volna. Mert mindenki azt hiszi, a tündéreknek nincs lelkük. Hogy nem szeretnek. Csak teljesítenek, varázsolnak, eltűntetnek! Azt hiszitek, nekünk nem nehéz? Mindenki kívánságát teljesíteni, a világot rendbe tenni... micsoda felüdülés volt e kívánság, hogy vesszen a világ! Épp gondolkoztam már rajta, kívánság nélkül is megteszem! Ez nem lét, miből kiveszett a szép, a szeretet! Minket senki se szán meg. És jössz te. Biztos, hogy erre pazarolnád lehetőséged?
- Ugyan, mi másra? A szakadt majd megkínál kajával. Engem soha nem szerettek. Mennyiszer elmerengtem, vajon lehetek-e olyan, mint a többiek. Kaphatok-e valakitől melegséget? Senki nem adott. Most vége a világnak. Érezni akarom!
- Öröklét, négysávos autópálya New Yorkba, okos nő, pénz, pénisz, mintha más dolgom se lenne! A múltkor tudod mit kívántak?
- Na, mit?
- Hogy legyen újra nyereséges a belvízi vontatás! Hát szegény tündérekre senki sem gondol?! Nekem nem lehetnek érzéseim?
- Így voltam én is. Mindenki csak kért és követelt. Persze, ahogy megpendítettem megkeseredettségem okát, rögtön átváltott a színdarab. Felfogták, hogy rezeg a léc, s lelkük érzéketlenségét képmutatásukkal kezdték takarni. E világban én bárány voltam csupán, farkasok között. Kisorolt feketebárány, az egymást követő fehérek mellett. De most minden jó lesz. Itt az ideje, hogy hallhasd utoljára emberi lény szájából, a világ, amit teremtettél... mégis volt benne szép!
A tündér ekkor magához kapta a depist, és oly szorosan ölelte, hogy a végén meg is csókolta. Ekkor a körülöttük tátongó mélykéksötét vattasemmi hirtelen rózsaszínbe borult, s mindhárman megtapasztalhatták, milyen az, amikor a semmi lángol, mohón emésztve önmagát. A depist ekkor oly mértékű boldogság öntötte el, hogy azon nyomban elmúlt betegsége, s mindent rózsaszínben látott. A tündérlány pedig vígan nevetgélve szökellt ki e semmivilág gyönyörűséges fergetegéből.
- Te idióta! - kapta nyakon a szakadt - Te szerencsétlen hülye! Hogy képzeled, hogy ilyen baromságokra pazarolsz egy csodavilág adta lehetőséget?! Na megállj csak, tőlem ugyan nem látsz jót!
A szakadt be is tartotta ígéretét, s a fiú akárhogy kérlelte, nem kapott öröklét tartalmazó hordójából egy kortynyit se, hasonlóképpen a hűtőből sem kapott ételt. A depis pedig, bármennyire is boldog volt, éhezett, s szomjazott. Bárhogy kérlelte sorstársát, könyörgésére mindig ugyanazt a választ kapta:
- Te is magadnak kívántál, én is. Ez van, barátom!
A depist nem érdekelte e hozzáállás, hisz egy érzés benne mindent eltakart.
Ahogy telt, s múlt az idő, szomjan halt szegény. Kiszáradt testéből elillant az élet, s a vastagodó szakadt két pofára mozgó, alkoholmámoros tekintete előtt fonnyadt alá a csigavonalban örvénylő vattaforgók közé. Teste ezernyi fénylő csillámporként robbant szét a térben, majd a rózsaszín vattasemmi sötétszürkévé változott.
- Úgy kell neked. - mormogta bajsza alatt a szakadt, majd visszatért hordójába.
A tündérlány mindezeket látva úgy döntött, bár a szakadt nem vétett a törvény ellen, mégis megbünteti, hiszen vezérelvét, a javak megosztásának íratlan szabályát megszegte, ráadásul attól az embertől fosztotta meg mindezt, ki a legtöbb jót adta néki az egész mindenségben. A lehető legnagyobb büntetést rótta ki rá, az öröklétet a vattasemmiben.
Telt múlt az idő, a szakadtnak elkezdett elege lenni a folytonos zabálásból, s vedelésből. Nem volt mellette senki, szinte már nyomasztotta az egyedüllét. Kigondolta, hogy megöli magát. Többször is verte fejét a vaslépcsőhöz, beállt a lift útjába. Beugrott a borba, hátha megfullad, de csak prüszkölt, köhögött, kapálózott benne. Magára zárta a hűtőszekrény ajtaját, s bent didergett az elviselhetetlen hidegben, ahol annyira összefagyott, hogy mikor rájött, tényleg bármit csinál, nem fog meghalni, már mozdulni se bírt. A tündér, mivel jó érzéssel született, megszánta őt. Kinyitotta a hűtőt, s így szólt:
- Érzed e már mulasztásod súlyát? - vonta kérdőre - Szeretnél-e kikerülni innét?
A szakadt, mikor kinyílt az ajtó a tündérlány által, végre egy kis melegséghez jutott, így, kihasználva e légáramlatot, didergő hangon megpróbált hangokat formálni kővé dermedt ajkán.
- Bbbármit megteszeszek! Jó leszeszek! Iggérem! Csak vígy ki innétttt! Bocsássd meg bbűnöm! Kegyelmezzezzezzzzzz! Add visszasza a hallááálom!
- Jól feleltél! És bizony nem tündér, ki nem tud megbocsátani. Büntetésem visszavonni viszont már nem tudom. Egyedül itt nem jó neked, bűnhődtél a saját magad teremtette világodban eleget! Jöjj hát velem Tündérországba, s légy a segédem!
Azzal kivette a szakadtat a hűtőből, s magával vitte birodalmába.
- Máris kapsz munkát. Olvasd ezt át! - nyomott kezébe egy tündérpecsétes pergament - Egy új világot teremtek! Te mint ember, gondolkozz, mit tennél másként!
- Ó, hát bizony elég sok mindent!
- Kívánságod drága depissel bogár volt a fülembe. Most, hogy nincs világ, lehetőség van újat létre hozni! Jobb lesz. Igen. Minden világ jobb egy kicsit az előzőnél. Nem lesz tökéletes. Míg vannak benne, kik a végét kívánják. Akkor én megteszem nekik, s kezdjük előröl a munkát. A tündérek nagy feladata ez hát, nem a sok kívánság. Az csak fáraszt minket.
- Hát, tudom, hogy ez itt nem a három kívánság, de - nézett bűnbánó nyúlfélelem képében a tündérlányra - nem lehetne visszahozni depist? Megkedveltem azt a hülye fejét.
- Kérlek, őt ne hozd szóba. Nem tehetem.
- De hát miért?
- Ő volt az áldozat, kiért megteszem. Ő kellett ahhoz, hogy így legyen, ahogy lesz. Ő kellett, hogy megértsem... hogy rájöjjek, mi volt a nagy hiba a gépezetben.
- Hiba? De hát miért? Mi lesz?
- Egy világ lesz, szakadt segítőtársam. Egy új világ. Semmi mással, csak szeretettel.
S azzal nekiveselkedtek a teremtésnek. Hatalmas gömböket alkottak, melyeket szeretettel töltöttek ki. A gömbök elgördültek egymáson, figyeltek egymásra és szerették egymást. Ám, mivel minden világ a rendezettből a rendezetlenbe tart, a gömböket is ki kellett pukkasztani. Amit pedig egy új álom, egy új terv és egy új világ követett. És bizony dolgoznak és terveznek együtt még ma is, ha egyik világukba bele nem estek azóta.
2006-12
