Bemutatkozás

A Mavefkép-Folyamhajó (2010-ig: MAVEFKÉP) amatőr hobbistúdióként jött létre elsősorban maga, illetőleg szűkebb baráti körök szórakoztatására. Jóllehet, képviseletének munkafilozófiája alapításától fogva konzervatív - annak ellenére, hogy produktumai nem a hagyományos értelemben vett tradicionalitást méltatják -, egy-egy projekt megvalósítása során nyitott a kooperativitásra az egymásért cselekvő megerősítés reményében.

A Mavefkép-Folyamhajó (korábban: MAVEFKÉP) a legteljesebb mértékben független mindennemű üzleti, politikai, stílusirányzati, vallási meggyőződéstől, tevékenységtől és befolyástól. A stúdió kizárólag egyetemes szellemi, mintsem materialista jogi keretek között üzemel úgy a múltban, aminthogy a jelenben.