BALESETEK A FOLYAMI HAJÓZÁS TÖRTÉNETÉBEN

A SZUVOROV-tragédia
(1983)

1983. június 5-én az esti órákban súlyos balesetet szenvedett a szovjet ALEKSZANDR SZUVOROV nevű szállodahajó a Volgán. A vízi jármű utazósebességgel haladt át az Uljanovszki Birodalmi híd egyik tiltott hídnyílásán, melynek következtében a teljes felső felépítmény elnyíródott, s a hajó faránál a folyóba zuhant. A tragédia legalább 176 áldozatot követelt: az utasok többsége a tetőn lévő moziteremben tartózkodott.

A balesetben érintett hajó(k) és műtárgy(ak)

1. ALEKSZANDR SZUVOROV - Valerián Kujbisev-osztályú szállodahajó (épült: 1981, Csehszlovákia; hosszúság: 135,75 m; szélesség: 16,8 m; legnagyobb merülés: 2,9 m; fixpont magasság: 16,1 m; vízkiszorítás: 3950 t; teljesítmény: 3x1000 LE; utasbefogadó képesség: 372 fő (180 db utaskabin); személyzet: 82 fő; utazósebesség 26 km/h; bejegyzett: Szovjetunió (Don menti Rosztov); üzemeltető: Volga-Don Hajózási Vállalat).

2. Uljanovszki Birodalmi híd (helyszín: Uljanovszk, Volga folyó; szerkezet: rácsos gerendahíd; funkció: kőzúti-vasúti híd [2x1 közúti sáv + 1 vágány]; átadás éve: 1916; legnagyobb támaszköz: 158,5 m; hídnyílások száma: 12+2; teljes hosszúság: 2,1 km).

A jó munka jutalma: hajóüdülés a Szovjetunióban

A hetvenes években a Szovjetunió is felismerte, hogy hatalmas, szerteágazó folyói nem csupán a kereskedelem, hanem a turizmus területén is megcsapolhatók. A Dunán ekkor már sikeresen üzemelt a Bécs-Budapest-Izmail-Jalta hajójárat 6 gyönyörű, osztrák építésű szállodahajóval, így a sikereken felbuzdulva Csehországban szovjet megrendelésre megépültek a világ legnagyobb, belvízre tervezett üdülőhajói (Valerián Kujbisev-osztály), melyek méretüket tekintve mind a mai napig rekordtartók.

Amíg a klasszikusnak számító Leningrád-Moszkva hajóút főként külföldi turisták körében volt népszerű, addig délebben, a Volga és a Don folyókon inkább belföldi, szakszervezeti üdültetés zajlott. Persze az átlag szovjet állampolgárnak egy volgai léptékű 2 hetes hajóút továbbra is az álom-kategória maradt, a kiemelkedő munkateljesítmény – vagy pediglen a megfelelő összeköttetés – azért gyümölcsöző lehetőségeket eredményezett.

Habár ezeken a hajókon nem volt jakuzzi, sem szauna, sem pedig csokoládépakolással egybekötött svédmasszázs, egy munkában megfáradt donbaszki bányász és családja mindent megkapott a fedélzeten, amire vágyott: napi háromszori étkezés, éjjel-nappal nyitva tartó panorámabár, tágas sétafedélzet, esti színielőadás, s ami a legfontosabb: kényelmes, klimatizált, ablakos kabinok saját vécével és zuhanyfülkével felszerelve.

A tragédia előzményei

Az ALEKSZANDR SZUVOROV szállodahajó 1983. június 1-jén indult a Don menti Rosztovból Moszkvába azzal a céllal, hogy a fedélzetén utazó 343 utas 12 napon át pihenje ki fáradalmait a Don, a Volga-Don-csatorna, valamint a Volga hullámain. Már 5 napja tartott az út, amikor június 5-én koraeste, a szaratovi kikötést követően Uljanovszk felé vette az irányt.

Esténként kétféle szórakozási lehetőségből választhattak az utasok: beszélgetés, italozás, esetleg kártyajáték szalonzene mellett az alsóbb szintek bárjaiban, vagy pedig élő show-műsor vagy filmvetítés a hajó tetejére álmodott előadóteremben. Számtalan érdeklődőt, akik még nem voltak fáradtak vacsora után, ez utóbbi, tematikus est csábított a tetőre. Aznap a Szent Lukács visszatérése c. szovjet krimi pörgött a mozivásznon. A 200 fős eladó zsúfolásig megtelt, akinek nem jutott szék, a fal mellett állt. Azok az utasok, akik unalmasnak tartván a cselekményt elhagyták a termet, vagy eleve más programot választottak konstatálva a nagy tömeget, döntésüknek később az életüket köszönhették.

A parancsnoki hídon 20:00-kor kezdte meg szolgálatát Mitenkov első tiszt és Uvarov kormányos. Klejmenov kapitánynak éjfélig tartott a pihenőideje, tehát a baleset idején, s azt megelőzően a kabinjában tartózkodott. Nem sokkal 21 óra után, közeledve Uljanovszkhoz Mitenkov rádión hívta az uljanovszki vasúti-folyami diszpécser állomást (akkoriban a vasútállomás tájékoztatta a hajóvezetőket is).
A következő rádióforgalmazás Mitenkov és Uljanovszk-4 állomás között zajlott:

– Uljanovszk-4, itt Szuvorov. Uljanovszk-4, itt Szuvorov.
– Ki hív?
– Szuvorov személyhajó.
– Hallgatom.
– Jövünk lentről.
– Tessék?
– Hegymenetben közelítünk a hídhoz.
– Hívja Uljanovszk-3-at...
– (U4 mellett egy hang) Ne a hármat, a kettőt. Ez személyhajó.
– (U4) Ja, igaz... személyhajó.

Rövid szünet következett, majd bejelentkezett Uljanovszk-2 állomás:

– Halló, ki van ott?
– Jó estét kívánok, itt Szuvorov személyhajó.
– Jó estét, Szuvorov.
– Alulról közelítünk a hídhoz, van valami korlátozás?
– Rendben van, nincs korlátozás, jó utat kívánok.
– Köszönöm. Mekkora a híd magassága?
– 13,8.
– Mennyi?!
– Tizenhárom-egész-nyolc.
– Az nem túl jó...
– Döntsék el az árbócot.
– Már rég fekszik az árbóc... nos, köszönöm a tájékoztatást, vége.
– Vége.

Az Uljanovszki Birodalmi híd rendhagyónak tekinthető a Volgán: a hajózható hídnyílások nem a híd közepén, hanem a jobb partnál vannak, mivel a híd nem középen ívelt, hanem ferde, a bal part felé fokozatosan csökkenő magassággal. A hegymeneti hídnyílás a jobb parttól számított harmadik, a völgymeneti pedig az első.

A baleset

Az uljanovszki diszpécserszolgálat ügyeletese a balesetet megelőző percekben vizuálisan észlelte, hogy a személyhajó a folyó közepén közelít a jobb parttól számított hatodik, elégtelen űrszelvény-magasságú átjáró felé. Ekkor megpróbált egymás után két alkalommal rádiókapcsolatot létesíteni a hajóvezetővel, válasz azonban egyikre sem érkezett. Az utolsó percben kilőtt egy figyelmeztető rakétát, de nem változtattak sem irányt, sem sebességet. Végül a személyhajó 25 km/h utazósebességgel, egyenesben tartott kormánylapátokkal 21:40-kor áthaladt a hatodik hídnyíláson.

A híd leborotválta a teljes felső fedélzetet. Megsemmisült a kormányállás, a tiszti lakótér, az előadóterem, a két kémény és a négy ladikdaru. A hídelem 40 cm-rel elmozdult, így a baleset pillanatában 70 km/h-s sebességgel a hídon épp áthaladó, 53 vagonból álló tehervonat 11 kocsival kisiklott, ezen belül 4 db vagon felborult, melyből farönkök és feketeszén zúdult a hajóra és a folyóba. A kémények leszakadásával a kipufogórendszer összeomlott, így a főmotorok leálltak, ám a tehetetlenség folytán a hajótest további 300 méterrel haladta meg a hidat, mire az ügyeletes matrózok ledobták a horgonyt. Mivel a Volga itt egy víztározót táplál, a sodrás elhanyagolhatónak tekinthető (kb. 0,5-1 km/h).

Túlélési esélyek

A személyhajó legfelső szintjén a túlélés lehetősége gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. A vasúti híd, akár egy nyaktiló, 14 másodperc alatt, derékmagasságban suhant végig a fedélzeten. A hídszerkezet és a mögötte megtorpanó széles kormányállás minden előjel nélkül, egy pillanat alatt nyírta ketté vízszintesen a valamivel alacsonyabban fekvő, könnyűszerkezetű előadótermet, melyben az utasok a menetiránynak háttal, elfüggönyözött oldalablakok mellett élvezték a játékfilm-vetítést. Mindezen túl, a felborult vasúti kocsikból aláhulló farönkök is „bombázták” a fedélzetet. A felismerhetetlenségig összeroncsolt helyiségek a hajó faránál bezuhantak a folyóba, így akiket a híd életben hagyott, megfulladtak a roncsok fogságában. Mitenkov hajóvezető és Uvarov kormányos a parancsnoki hídon lelték halálukat. Súlyos, illetőleg könnyebb sérüléseket szereztek a felső kabinfedélzet hátsó, nyitott teraszán levegőző, italozó utasok, akiket a lehulló törmelékek sebesítettek meg. A hajó többi részén utazók nem sérültek. Akik a kabinjukban, vagy az alsó szalonokban pihentek, szinte meg sem érezték a tragédiát: tompa csörömpölésről, a hajó enyhe rázkódásáról számoltak be. A halálos áldozatok száma a mai napig nem ismert, hiszen a személyzet családtagjai, ismerősei is a hajón utaztak hallgatólagos megegyezéssel, így ők semmilyen listán nem szerepeltek. A moziteremben meghaltak azonosítása szinte lehetetlen volt - hogy miért, arról jelen írásomban nem kívánok naturalisztikus részleteket közölni, aki erre kíváncsi, a forrásmunkákban mindent megtalál - így sokakat egyszerűen eltűntként jegyeztek be. A jelentés 176 lelket számlál, a becslés szerint 200 körüli az áldozatok száma.

Ki a felelős?

A hivatalos vizsgálat az alábbi négy tényezőt állapította meg a baleset kiváltó okaként:
1. közvetlen felelősség: Mitenkov hajóvezető gondatlansága (elhunyt a balesetben);
2. közvetlen felelősség: Uvarov kormányos gondatlansága (elhunyt a balesetben);
3. a vasúti üzemeltetés felelőssége: jelzőfények hiánya a hídon;
4. megtévesztő külalakú vasúti őrbódé jelenléte a hatodik hídnyílás felett.

A látási viszonyok nem voltak korlátozottak, habár sötét volt, Mitenkovnak tudnia kellett a híd rendhagyó meghajózásáról, hiszen 18. alkalommal haladt át alatta, rendelkezett a szakasz vonalismeretével. A vizsgálati jegyzőkönyv szerint vétett a Hajózási Szabályzat ellen azzal, hogy tiltott hídnyíláson irányította keresztül a hajót. A nyomozati jelentés szerint egy szemtanú látta Mitenkovot, aki nem elsősorban a hajó irányításával foglalkozott, ennélfogva sem a hídra, sem pedig a kevés tapasztalattal rendelkező Uvarov munkájára nem fordított elég figyelmet.

A „jelzőfények hiánya” tényezővel csupán érintőlegesen foglalkozik a jelentés: a mai napig nem tudjuk pontosan, világított-e a hegymeneti hídnyílás téglalap alapú jelzőtáblájának közepére telepített izzó, vagy sem. Egyes források szerint az izzó kiégett, más vélemények szerint hiányzott. A híd hajózási jelzőfényeinek rendszeres ellenőrzése, karbantartása a vasúti üzemeltetés feladata volt, az üzemeltetés szerint az izzó működött, csupán a baleset után égett ki, amikor a hídszerkezetet elmozdította az ütközés.

A negyedik tényező is kibontásra érdemes: akkoriban a hatodik hídnyílás fölött, a vasúti pálya mellett egy sötétszürke, négyzet alapú őrbódé állt, mely távolról összetéveszthető volt a híd korlátjára csavarozott, hegymeneti áthaladást jelző, vörös színű, szintén négyzet alapú táblával. Uvarov azt hihette a fülkéről, hogy jelzőtábla, ezért magabiztosan ránavigált, Mitenkov pedig nem fordított kellő figyelmet Uvarovra, tehát nem észlelte a helytelen navigációt.

Furcsa tényező, hogy Mitenkov kétszer is rákérdezett a diszpécsernél a híd magassági adataira. A „nem túl jó” reakció kétféleképp értelmezhető: Mitenkov ezzel arra utalt, hogy szemmel láthatóan nincs meg/nem stimmel a közölt 13,8 méteres magasság (hiszen akkor már a hatodik átjáróra összpontosítottak), vagy pedig azért morgott, mert általánosságban nem tetszett neki ez az alacsony érték (a hajó fixpontja a vízszinttől 13,3 méter volt, tehát a helyes hídnyílásban áthaladva maradt volna fél méter szabad hely - ez az érték egyébként a híd felújítása után sem változott). A kommunikáció a diszpécserrel tehát ellentmond a figyelmetlenség kitételének, de az továbbra is megmagyarázhatatlan, miért nem csökkentették a sebességet ebben a bizonytalanságban, nem beszélve arról, hogy a szemmagasságban közeledő híd látványára miért nem kapcsoltak azonnal hátramenetbe.

A hajó műszaki állapota megfelelő volt. Mind a kormányberendezés, mind a motorok az utolsó pillanatig működtek. A kiemelt kormányállás vizsgálatakor megállapították, hogy a főmotorok fordulatát szabályozó karok egész erő előrének megfelelő fordulaton álltak, a kormány pedig nem volt kitérítve. Mitenkov és Uvarov alkoholtesztje negatív volt.

Klejmenov kapitányt, bár nem volt szolgálatban, s közvetlenül nem felelőse a tragédiának, a szolgálat helytelen megszervezése, valamint az általános munkafegyelem betartatásának elmulasztása vétség miatt 10 év letöltendő börtönbűntetésre ítélték, melyből 6 évet ült le. Egészségi állapotára hivatkozva elengedték hátralévő bűntetését, ám pár hónappal később infarktusban elhunyt.

A diszpécsert nem vonták felelősségre, ugyanakkor furcsa, ha már arra a banális eshetőségre figyelmeztette Mitenkovot (talán bizonytalan hangját és válaszreakcióit érezve), hogy az árbóc nem maradt-e állva, megerősíthette volna abban is, hogy tudja-e, a magassági norma nem középen van meg, hanem a jobb parti három hídnyílásban. Amikor vizuálisan észlelte a rossz helyen tartózkodó hajót, a protokoll szerint járt el: fellőtte a jelzőrakétákat, és rádiókapcsolatot próbált felvenni. Miután innentől már csak másodpercek voltak a tragédiáig, a diszpécser gyakorlatilag tehetetlen volt. A szemtanúk megerősítették: a diszpécser vörös színű jelzőrakétákat lőtt, meg is jegyezték egymás közt: szokatlan ilyenkor a tűzijáték, hiszen semmi apropója nincs az ünneplésnek Uljanovszkban.

Konteóriák

Egyes elméletek szerint merénylet történt, s a hajót szánt szándékkal vezették át az alacsony hídtest alatt. Egy vagy több beépített ember pontosan tudta, hogy rá lehet kenni Mitenkovra a tragédiát: pillanatnyi kihagyás, tájékozódási zavar, túlzott magabiztosság, sötétség, pára, optikai csalódás... Miért nem csökkentették az utolsó percekben a sebességet a gyanúsan alacsonynak vélt híd előtt, amikor a sebességet eleve csökkenteniük kellett volna akkor is, ha jó helyen vannak? Miért nem válaszolt Mitenkov egy árva mukkot sem az utolsó két rádióhívásra? Miért nem reagáltak a jelzőrakétákra? Nem vették észre? A kormányállásból nem vették észre?!
A tragédia előtti percekben valaki meglátogatta a kormányállást? Talán Mitenkov és Uvarov már az ütközés előtti percekben halott volt? Ha igaz a feltevés, hogy Mitenkov benézte a nyílást, és a hatodik átjáró közepén található kapcsolóházra navigált, miért nem utasította Uvarovot, hogy pontosan középre vegye? Az ALEKSZANDR SZUVOROV ugyanis a hatodik hídnyílás bal oldali harmadában haladt, veszélyesen közel a hídpillérhez. Valaki, Mitenkov és Uvarov ártalmatlanítását követően, beállította a kormányt, majd az utolsó másodpercekben sietve elhagyta a parancsnoki hidat. Ezt követően az irányítás nélkül haladó hajó a finom „visszakorrigáló” mozdulatok hiányában enyhén balra tartott, így kerülhetett el középről a pillér irányába.
S vajon véletlen-e, hogy pont akkor haladt át a tehervonat, vagy pedig megrendelésre/jeladásra érkezett, hogy pont a megfelelő pillanatban zuhanjanak a farönkök a hajóra, hogy ne maradjon még véletlenül se túlélő a felső fedélzeten?
Utóbbi gondolat persze már erőltetettnek tűnik, ám a leghihetőbb összeesküvés-elmélet mégis a tiszt ártalmatlanítása, majd a hajó beterelése a végzetes átjáróba. Ez magyarázatot ad néhány megválaszolatlan kérdésre, de újabb kérdéseket hagy maga után: ha így történt, ki volt a merénylő, és mi lehetett az indítéka? Valaki a legénységből, aki el akarta takarítani Klejmenovot azzal, hogy rákeni a balhét annak érdekében, hogy később ő lehessen a parancsnok ezen az akkoriban, több forrás szerint is igencsak „jól tejelő” vonalon? Valaki, aki bár nem értett a hajóvezetéshez, de valamivel megfélemlítette/kényszerítette Mitenkovot a helytelen nyílás felé, majd az utolsó pillanatban elmenekült? Talán maga Mitenkov, csak elszámította magát, és nem volt ideje - tán nem is akart - fedezékbe vonulni?

Mivel oroszokról beszélünk, joggal merül fel az alkoholfogyasztás, mint olyan. Aznap volt a hajószakács születésnapja, melyet a személyzet szűk körben megünnepelt, ám kizárólag a szolgálaton kívüli legénység kortyolt alkoholtartalmú italt. Mitenkov és Uvarov úgy gondolta, mivel egy víztározó csendes felületén fognak az éjszaka haladni, nem árthat meg néhány korty szíverősítő? Éppen csak annyi, hogy könnyebb legyen a szolgálat, de azért még a két pillér közt eltalálják a szabad vizet.
Nos, a Szovjetunióban igen komolyan meghurcolták azt a közlekedési dolgozót, akit szolgálat közben alkoholfogyasztáson kaptak. Még, ha egy vasérces dereglye borostás matróza be is kockáztatta, hogy alkalmasínt lehúz egy gyomorfertőtlenítőt, egy éjjeli szolgálatos tiszt, aki egy nívós hajózási vállalat szállodahajóján teljesít, szinte kizárt. Ez a verzió azért sem életszerű, mert aznap – sőt, az egész út alatt – ez a híd volt az egyetlen rendhagyó akadály a Volgán. Ha tehát Mitenkov tudja magáról, hogy felönt a garatra, még jobban odafigyel, hol viszi át a hajót, mert ha csak kisebb baleset történik egy elnézett nyílásból, élete végéig rács mögé kerül. Ezt az egyébként több orosz fórumon is népszerű elméletet az alkoholtesztek negatív eredménye is cáfolja.

A tragédiáról megjelent dokumentumfilm kitart a legegyszerűbb magyarázat mellett: Mitenkov szimplán tévedett. Ember volt, tehát tévedett. Józan volt, nem volt merénylő a fedélzeten, a vonat azért ment arra akkor, mert ez volt a menetrendje. Mitenkov elfáradt, s rabul ejtették a híd csalfa fényei vagy fénytelensége. Valamiért azt hitte, jó helyen van. Valamiért hajózási jelzésnek nézte a vasúti bodegát, valamiért megtréfálta őt a sejtelmes tükröződés. Valamiért Uvarov ezzel egyetértett, és szép csöndben, szótlan egyetértésben, magabiztosan siklottak bele a halálba az éjszaka közepén.

A tragédia után

A balesetet követő napon a hatóság karantén alá helyezte Uljanovszkot, a várost nem lehetett engedély nélkül sem elhagyni, sem megközelíteni. A Volgából kimentett, sérült túlélők közül sokan a kórházba szállítást követően haltak meg. A szovjet sajtóban a tragédia harmadnapján egy igen szűkszavú közlemény jelent meg:

Az SZKP Központi Bizottságától és a Szovjetunió Minisztertanácsától: Június 5-én Uljanovszk közelében, a Volgán halálos áldozatokat követelő szerencsétlenség érte az Alekszandr Szuvorov személyszállító hajót. A Központi Bizottság és a Minisztertanács mély részvétét fejezi ki az áldozatok családtagjainak és hozzátartozóinak. A Minisztertanács intézkedéseket tesz a családok megsegítése, a szerencsétlenség következményeinek felszámolása érdekében.

A helyszíni vizsgálatok végeztével az ALEKSZANDR SZUVOROV-ot a Duna folyó partján található Izmailba vontatták, ahol a Csehszlovák hajógyár szakemberei elvégezték a javításokat. Nem volt nehéz dolguk, hiszen maga a hajótest sérülésmentes maradt. Új, az eredetivel a legapróbb részletekig megegyező kormányállást, mozitermet, kéményeket kapott, s egy tisztasági festést követően 1984-től újra szolgálatba állt a megszokott útvonalon. A nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva még csak át sem nevezték, habár emiatt több támadás érte a hajózási vállalatot.

A közel 40 éves ALEKSZANDR SZUVOROV a mai napig szeli a Volga hullámait a Vodohod flottájában a klasszikus Moszkva-Volgográd útvonalon. Az áldozatok emlékére Uljanovszkban 2006-ban emlékművet állítottak: a régi hídszerkezet egy darabja ma is látható a Volga partján.

Forrásmunkák és ajánlott irodalom:

- Végzetes üdülőút - a volgai hajóbaleset rejtélye (színes, oroszul beszélő, orosz feliratos, orosz dokumentumfilm - 2006)
- Uljanovszknál, Zsukovval - https://www.youtube.com/watch?v=we9LfbU_u4w
- https://pikabu.ru/story/krupneyshaya_katastrofa_v_istorii_rechnogo_parokhodstva_ulyanovsk_1983_g_4421624
- https://tayni.su/8375/
- https://unews.pro/news/99493/
- http://urod.ru/news/99493/
- https://realt.onliner.by/2017/08/24/suvorov
- https://rusplt.ru/society/tayna-gibeli-aleksandra-36235.html
- https://military.wikireading.ru/10035
- http://www.crewing.khv.ru/21-.html
- https://www.gazeta.ru/social/2018/06/04/11786569.shtml

Szerző: Kalmár Dániel
folyamhajo.hu
2021-06-15