HÍREK / FRISSÍTÉSEK

2010. 06. 08.

150 kabinos személyhajóval ünnepel a folyamhajo.hu
Újabb három hajóval büszkélkedik a Kabinos Személyhajó Regiszter. Az AMADEUS ELEGANT, AMABELLA még csak megközelítették a bűvös értéket, ám az EXCELLENCE ROYAL budapesti kikötésével immár 150 hajóval, és 600 képpel tetőzik a katalógus.

Bár a Dunán levonuló árhullám még épp rá-rá fröccsönti fémjelét a személyhajózási mozdulatlanság tejszínszűz korpuszára, a Kabinos Személyhajó Regiszter flottája ezekben a pillanatokban büszkélkedik százötvenedik felvett járművével, az EXCELLENCE ROYAL szállodahajóval. Az üdülőhajó külön érdekessége, hogy alig egy éve - félkész állapotban - tolatmányként már láthattuk átsettenkedni Budapesten. A balkáni hajógyár gyöngyszeme, és két újonnan felvett társa (AMABELLA és AMADEUS ELEGANT) a regiszterben elérhető. Az immár 150 hajót, és 600 képet tömörítő katalógus AMADANTE, PRINCESS SOPHIE, HEIDELBERG, SCENIC RUBY, SCENIC DIAMOND, ESMERALDA és DANUBIA hajóinak adat- és képállománya is frissült - Pedró spottersporttársunk közreműködésével.

Brit tudósok egy csoportja megerőszakolta, majd felgyújtotta bár kétségbe vonta az ünneplés létjogosultságát, állítván, hogy a Dunán jóval több kabinosnak tekinthető hajó érintette már Budapestet (Dimitar Blagojev, stb.), s lehettek olyan hajók is, melyek settenkedőre vették e kedves kis fővárost, főszerkesztőnk azonban sikeresen kivágta magát:
Kétezret is megünnepeltük 1999 szilveszterén, mégse 2000 éve létezünk feljegyzői mivoltunkban, hisz a történelem se más, mint csupán egy szájhagyomány útján terjedő urbanlegend.

A celebráció szűk körben zajlik, a folyamhajo.hu horányi üzemterületén - összevonva a karbantartó (85-06-10), valamint a karbantartó gépjárművének forgalomba helyezési (87-06-12) évfordulójának megünneplésével.

2010. 04. 18.

Új, mégis régi szállodahajók - aktív-passzív kategorizálás
Új adattípussal bővült a katalógus. Eztán már azt is megtudhatjuk a hajók adatlapjairól, hogy az adott üdülőhajó éppen melyik vízterületen teljesít szolgálatot, illetve, egyáltalán működik-e még, vagy már szétbontották. Ennek értelmében a szétbontott vagy selejtezett hajók külön csoportot képeznek mind a listás, mind a képecskés felületen.

2010. 03. 28.

Akkor és most fotógaléria az archívumban
Archív hajós, családi, egyéb fényképek 5-10-15-20 évvel később megismételt replikájukkal kerülnek párba. Ugyanazon mozdulatok, pózok, tárgyak, események. Akkor és most, now and then, young me now me, vagy ahogy tetszik.

2010. 02. 19.

Gyökeres megújulás
Bár hosszú időn át rezgett a folyamhajo.hu alatt a pódex, bátran állhatok most mindenek elé: a webhely mind tartalmi, mind arculati, mind pedig strukturális értelemben véve gyökeresen átalakult, s teszi ezt mind a mai napig.

A tartalom:

Létjogosultságát ugyan nem, de hegemóniáját mindenképp elvesztette a belvízi hajózás témaköre. Mivel alapvetően ez egy portfólió honlap, kicsit többet fogok megmutatni a hajózás szempontjából irreleváns produktumokból, mivel elsősorban - számomra - funkcióját tekintve jobban szolgálná a belé fecsérelt anyagi jószágot (legfőbb kiadás itt a tárhelybérlet), ha együtt, egy professzionális beléptető-rendszeren áthatolva tudnám kezelni addig szanaszét szórt tartalmamat. Épp ezért kap itt helyet minden egyéb, eddig már valamilyen formában másutt publikált, vagy legalábbis komoly érdeklődére igényt tartott személyes, tanulmányi vagy épp munkatermék; versek, novellák, filmek, projektdolgozatok, grafikák, és persze a webfejlesztés témakörében megrendelésre gyártott weblapok, kiadványok.

A hajózási ág természetesen nem kerül teljes elapasztásra. Az általános regiszteri és hajókategorizáló oldalakat felszámoltam (ma már a Magyar Hajóregiszter, a nemzetközi AIS-rendszer, ill egyéb netes fotóalbumok, blogok remekül kielégítik a kíváncsi cyberszemeket), a hajós képek, grafikák és beszámolók pedig - következetesen tematizálva - egyéb, adott témakörbe tartozó referenciákkal elegyednek. Egyedül a kabinos személyhajó regiszter marad meg, mint ágenstől függetleníthető, objektív, tényeket tartalmazó nautikai modul, hiszen ez az a terület, ami továbbra is felfedezetlen kontinens kishazánk vonatkozásában.

Szerkezeti struktúra:

Mint az elsőre szembetűnik, megszűnt az intro-lap. Ez teljesen felesleges volt a beugróhoz - mind keresőptimalizálás, mind pedig a tartózkodáspszichológia tekintetében negatívan díszelgett. A tartalmat egy egységes koncepció alapján legyártott designba integráltam, a felső, lebegő menüsor segítségével pedig mintegy elillan a hierarchia szerinti rendezés kínzó problémája. Az új szerkezet színtiszta php alap, melynek minden eleme dinamikusan szerkeszthető, tehát sokkal könnyebb/egyszerűbb lesz a frissítés, karbantartás.

Arculat:

A csillagos logót egy érmébe implantáltam, az oldal alapszíne a 202 fokos telítettségű "liz eyes" skála szerinti, a header pedig a kedvenc kabinosom ps-grafikáját tartalmazza.

A személyhajó regiszter:

Mivel ma már mindenki kénye-kedve szerint regelteti a hajóját, megszüntettem a lobogó szerinti alap képes rendezést. A képes nézet is abc-rendbe tossza a kabinosokat, az indexképük az adatlapon szereplő első elem.

A listás nézetben újítás: a gyártó ország rekordja szerint is rendezhető a táblázat - kattintás a fülre, értelemszerűen. A hajók adatlapjai immár nem nyílnak új lapon, a régi rendszernek ez is egy hátulütője volt; mire valaki eljutott odáig, hogy lásson egy képet a Mozartról, kb annyi ablaka volt nyitva, mint Békásmegyernek gázszivárgás után.

Az adatlapokon jelenleg nem szerepel a hajók tömör, pár soros leírása, mivel nemes egyszerűséggel egy általam hanyagul és elhamarkodottan kivitelezett karakterkód-váltás következtében elvesztettem őket a migráció során. Pótlásuk folyamatban.

!!! Itt szeretnék kérni minden kabinosfotós topiktársat, hogy akinek van regiszterben még nem szereplő, vagy szereplő, de igen gyatra képekkel rendelkező kabinosokról fotója, és van kedve velük gazdagítani a regisztert, fejvesztés terhe mellett (=megadott adatait feltűntetem a katalógusban) elküldhetné őket 800x600as méretben. !!!

Újítások:

talán a vendégkönyv az egyik legnagyobb fícsöre az oldalnak, illetve a galériák dinamizálása, amik újratöltése folyamatban van. Az about site modulban egy php-számláló tartja számon, hány kabinos, illetve hány kép van betölte a regiszterbe, illetve a galériákba.

Utóhang:

A migráció, valamint a felújítás eddig összesen 121 órámba került. Itt mondok köszönetet Tolnai Gábor barátomnak, aki segít/segített a weblap-motor tápszivattyújának kicserélésében, valamint az új AC-pumpa beszerzésében, beszerelésében.

2009. 03. 10.

Életjel
Nem, nem haltunk meg. Vegetálunk. Most éppen minden más folyik nálam, s bő vízzel bár, mégse fér el rajta hajó. Azt azonban ne feledjétek, hogy ez vajmi kevés premissza azon konklúzió plauzibilis következtetésére, hogy kvázi b*szok frissíteni.

Felraktam a RAJZOK menüpont alá néhány szabadkézit, a tavalyi tortám, mert végül is ez is valamiféle grafika volt, és még hajó is, meg néhány PS-munkát szeretett veterán darabjainkról. A webszerk-referenciák között pedig ezennel sok szeretettel köszöntöm a Magyar Hajózási Országos Szövetség honlapját.

Várható jövőbeni frissülések:
- kabinos katalógus;
- éllményfotók/beszámolók (hajóztam az Al-Dunán, erről még BIZTOSAN írok);
- szerkezeti teljes módosítás (ezt a keretet már nagyon le kéne hajigálni);
- cikk archívum.

2007. 10. 10.

5 éves a folyamhajo.hu
Jubileumi webfrissítés az 5 éves folyamhajo.hu emlékére:

A Kabinos Katalógus három új hajóval büszkélkedik, továbbá temérdek helyen cserélődtek képek, adatok; tessen böngészni, ide most nem linkelek.
Ami ennél látványosabb, hogy a hajók adatlapjainál megoldottam a képek közötti közvetlen léptetést, így egy képre kattintva az akciógombokkal könnyedén lovagolhatunk - persze az adott hajó hatósugarán belül. Továbbá felkerült minden képhez egy kopirájt-button, ápolva a képek készítőinek jogait a rendszer berkein belül.

A Rajzokhoz felkerült a Dunaújváros menti hajókorpuszról készített PS-látványtervem, a Referenciákhoz pedig Rétesfalva honlapja.

2007. 01. 13.

Új nyitány, új logó
Megújult a belépő oldal, letisztult keretbe került az egész rendszer. A honlapkészítés-szolgáltatáshoz immár külön ehhez készült gombra kattintva juthatunk el. Felkerült továbbá a Kabinos Regiszterbe az összes új hajó, az ÍRÁSOK menüpont alá pedig a személyes-fal.

2006. 10. 20.

Képgalériák rendezése, új nyitólap
Kicsit átalakítottam, emészthetőbbé tettem a képgalériákat, új, könnyebben átlátható csoportokat alkotva. A főgalériából minden téma elérhető, a témák külön ablakban, igényesen programozott html oldalban jelennek meg, a képek címekkel vannak ellátva, csoportokba szedve...

Felkerültek a horányi árvizes képek, továbbá valamennyi közelmúltbéli munkahajózás dokumentációja, mind a naszádok, mind a Tatabánya vontatóhajót illetőleg.

A nyitólapról több főmenü is elérhető. A keret bal alsó sarkába felkerült a folyamhajó logó, átértelmeződött, s tartalom-orientálttá vált a köszöntő szövege, a háttérkép már mindenhol egységes.

2006. 05. 03.

Elkészült a Dinamikus Kabinos Személyhajó Katalógus
A külcsíny nem változott, ez nem is volt cél, csupán egy könnyen kezelhető, adminisztrációs felülettel rendelkező, többféle módon sorba rendezhető, átláthatóbb adatbázis létrehozása, és a jelenleg 109 kabinos ide történő átmentése volt eme frissítési program kitűzött célja. A jövőben ennek karbantartása, frissítése is megkönnyebbül. A rendezési/böngészési funkciók gyarapodtak, sőt, már az adatlapok is elérhetők mindhárom vezérnyelven.

2005. 09. 14.

Képgaléria átalakítás
Felújítottam a teljes képgaléria kezelőfelületét, valamelyest szebben, rendezettebben mutat így. Persze, ha már itt dolgoztam, feltettem albumba visszamenőlegesen minden esemény képét. A KÉPTÁR/HAJÓZÁSOK galériájában tehát mostmár megtalálható az idei nyár több száz felvétele. Ismét nyitólap-grafikát cseréltem. Most ez a Rómeó & Júlia utánérzés a domináns nálam, egy darabig ez fog maradni.