ÜDVÖZÖLLEK WEBLAPOMON!

Kalmár Dánielnek hívnak, 17 éves vagyok, van egy macskám, Budapesten élek, érdekel a hajózás és az informatika.
Jómagam dagályosra eresztett részletezését ezzel rövidre is zárom, hiszen ami foglalkoztat, lényegesen izgalmasabb annál, mint aki vagyok.

Honlapom bár nem hivatalos, szakzsargontól mentes, laikus érdeklődőkhöz szól a folyami hajók iránt érzett egyszerű, letisztult rajongással, arra azonban szeretne rávilágítani, hogy miközben a „hajó” szó hallatán legtöbben a Karib-tenger azúrkék hullámain ringó luxuspalotákra asszociálnak, vagy épp összeráncolják homlokuk a tartályhajók természetpusztító balesetein elrévedezvén, addig mellettünk úszik el mindaz, mi számunkra e szó lényegi, megfogható jelentősége.

Valahogy a dunai hajózás távolabb áll tőlünk, pedig közelebb van hozzánk bármely tengernél.

A Duna a mi folyónk, melynek felfedezésekor gazdag élővilágának, szemet gyönyörködtető tájainak, part menti életének biológiáját, művészetét, történelmét vesszük pusztán alapul, hiszen kortárs hajóvilágáról vajmi keveset szól a krónika.

Honlapom részben eme hiányosságok orvoslása céljából készült, mint első internetes alkotásom. Igyekszem a legjobb tudásom és szorgalmam szerint, szenvedélyemhez hű kitartással, elkötelezettséggel és alázattal bővíteni, fejleszteni formailag és tartalmilag egyaránt.


Figyelmeztetés! A megjelenő oldalak folyamhajózás tartalmúak.


A megtekintéséhez -as felbontás, valamint böngésző javallott.


2002 © Kalmár Dániel | Email: kd@folyamhajo.hu | Legutóbbi frissítés: 2002. 11. 25.