FOLYAMHAJO.HU
Nemzetközi Szállodahajó Adatbázis
és hajózási információs portál
Rozsdás uszály
(János vitéz átirat)
Tüzesen süt le a nyári nap Surányra
A Dunán fölfelé kínlódó uszályra
Uszálykormányosnak nagy melege vagyon
Izzad az ablakon által sütő napon
Csobbanna egyet a hűsítő Dunába
Otthagyná az uszályt, hadd menjen magába'
Ám ilyet nem tehet, mert ez a munkája
Bájolón integet mindinkább Surányra
Mert az uszály rozsdás, Z-hajtása szétáll
Vízparti anyóka is gyorasabban sétál
Mit tehet, tartja hát utolsó csepp vérig
Dünnyögést hallgatván legalább egy hétig
Mit recseg a rádió, felnéz egy fénysugár
Vác alatt felsejlik egy bárka, hét uszály
Emberünk felpattan, távcső a kezében
Amint ezt meglátja, kicsattan egészen
Mert a hét uszályt biz, és azt az egy bárkát
Nem akármi húzza, kötéllel a vállán
Félbe döntött árboc, frissen lekent testen
RUSCICA a neve, s várják nagyon Pesten
Épp ezért a Zével nagy helyet kell hagyni
Kihúzódva jobbra, orrot félrerakni
Uszálykormányosunk örül a helyzetnek
Völgynek menő csodán szeme jót legelhet
Habot túr a horgony, muzsikál a főgép
Egyre több a részlet, mind kerül előrébb
Épp leváltott matrózt támasztja a korlát
Nyögve-révedezve vakargatja orrát
"Hé, te hitvány legény, meg ne und a szépet
Míg egy ilyen csudán koptatod a létet!"
Kormányosunk épp így ordítana oda
Ám azonban mindezt magába gondolja
"Hej, hogyha én most a vontatón lehetnék
Véle akár Bécsbe, Lomba is mehetnék
Társaimmal együtt hasznosat tehetnék
Szebb lenne az élet, s finomat ehetnék!"
Álmodozó hősünk be kell érje mással
Konzerves májkrémmel, fejes salátával
Másodpercek alatt elfogyó látvánnyal
S folytatván az útját: rozsdás uszályával
Tüzesen süt le a nyári nap Surányra
Eltűnt a vontatmány, s minden vágy utána
Uszálykormányosnak nem jó ez így nagyon
Mégse tehet semmit, sorsa írva vagyon
Megcsókolta torkát égetett szeszével
S átfogta a kormányt mind a két kezével
Megbánta a létet nem egyszer sem százszor
Hogy emberré legyen - átgondolja máskor
2000.
Zavartalan nap süt
Barna tákolmányra
Rajta ringatózok
Nagy csodákra várva
Mintha lelkem sírna
Halk zokogást hallok
Mely keserves döngés
Mind közelebb hajlok
Beszorult egy kis méh
A stég gerendába
Levélkét vitt éppen
Épülő házába
Segítsek-e neki?
Vagy hagyjam magára?
Pusztuljon, s majd hátán
Vigye Duna árja?
Mért ne segítenék?
Ő még lehet boldog
Várja párja! S háza:
Egy kikötőponton
Kiszabadítottam
Elrepült dolgára
S hálából meghívott
Két hajó csókjára
Képzelt csókok láttán
Megfájdul a szívem
Nem lehetnék rajta
Mondd, csak az egyiken?
Azt már nem is merem
Kívánni magamnak
Hogy az egyik hajó
Én lennék az, maga
S lenne Ő a másik
Ki miatt fél éjjel
Álmatlan álmodok
Sok képtelen képpel
Gyönyörű a látvány
Két hajóból egy lesz
Aztán kettéválnak
S büszkén tovamennek
Itt a műsor vége
Tapsolnak a vének
Izzadók örülnek
Ekkor támadt szélnek
Mégse múlt el minden
Erre figyelmeztet
Zuhatag képében
Sok kis sugár terjed
Jól megkaptad kis méh
Itt a csók hatása
Megkergült hullámok
Sírmedrecskét ásnak
S tajtékzó hab hátán
Sárga lénye issza
Vízbefúlt reményem
Nem repül már vissza
2003. 09.
Álmodozni róla
Mért ne lenne szabad?
Hogy mi is lesz az majdan
Az első szó, gondolat
Meg merünk szólalni
Oh, írd, egyáltalán?
Vagy megitatta levét
A virtuális világ
Megismerjük egymást?
Vagy bolygunk édesen?
Mint egymás turistái
Két ismerős idegen
Úgysem lesz ez igaz
Soha, ezek miatt
Nem hullik le nyomtalan
Betűdíszes vakolat
Hisz úgy vagyunk itt mi is
Mint két csillag az égen
Látják egymás fényét
Sokezer fényévre
Jól megvannak így is
Mért közelednének?
Abból csak baj lenne:
Pusztulás az égen
Maradunk hát távol
Egymás fényét látva
S most mégis sötét lesz:
Befekszem az ágyba
Had álmodjam tovább
Mit fény elvakít már
Hogy hogyan is zajlik
A képzelt találkozás
2003. 12.
Ki lesz majd, aki rám talál?
Ki lesz majd, aki eltalál?
Ki lesz majd, kiért érdemes
Feledni téged végleg el
Ki lesz majd, aki úgy szeret
Ahogyan én most tégedet
Ki lesz majd aki úgy nevet
Hogy nem látom ott énedet
Ki lesz majd, aki szemet húny
Ha te még itt bent lángra gyúlsz
S ki lesz majd, aki megnyugtat:
'Gyere velem, hogy elolthasd!'
Ki lesz majd, aki átölel
És sosem enged többet el
Ki megmutatja mit jelent:
Annyira nagyon szeretlek
Ki lesz majd, aki úgy akar
Hogy mindenki mást eltakar
Ki lesz, ki erre felfigyel
S engedhetem, hogy elvigyen
Ki lesz majd, aki elvihet
Máshoz láncolt szíveket
Ki eltiporhat álmokat
S a tőled égő Lángokat
2005. 01.
Mindenhol jó lenni
Legjobb lenni otthon
Mégis van egy sziget
Hol mindennél jobb dolgom
Süt a nap ott mindig
A szél is lágyan ölel
Ha baj van, már indulok
Is oda, mindentől el
Nem tudom, míg megyek
Befogad-e engem
De mikor már ott vagyok
A boldogságom teljes
Onnantól már élem
A sok jót, s a szépet
Onnantól már érzem
Itt vigyáznak rám, tényleg
Lehetek szép helyen
Százszor szebb szigeten
Nem mondatja az velem:
Itt mindennél jobb nekem
Térképen ne keresd
Ott biza nem leled
Nem visz oda hajó
Nem ível át híd sem
Hisz nincs körötte folyó
Nincs körötte tenger
Körülötte Te vagy
Csak zárd össze két kezed
2005. 02.
Koraőszi vasárnap reggel
Magas fák közt rekedve lep el
A mozdulatlan köd és pára
Kinőtt a lámpák pofaszakálla
Mindenki alszik
Nyugodt sötét vigyáz még Horányra
Kóborkutya kullog a gáton
Keresi, kutatja, mit talál ott
A hajnalt még itt múlatja
Árnyát meglátja, ugatja
Aztán odébb áll
A kutya se néz most már Horányra
Innét lejt az ál-erdő lyuka:
Túl a gáton, az ott a Duna
Túlparti fények: három darab
Nem mintha ideát több lenne az
Annyira semmi...
Ki hinné, ez egy hajnal Horányban
De csönd és sötét megszűnni látszik
Sok pici gyöngyszem a vízzel játszik
Ez nem a túlpart, erős ahhoz
Valami közeleg, izgalmat hoz
És megtörik tán...
A folyó ad életet Horánynak?
Egyre erősebb, s több lesz a fény
Visszafogottan mormol a gép
S a szép nagy hajó elér ide
Mossa a partot fenékvize
És nincs többé csend...
Hisz tombolva üvölt rá Horányra
Reflektorfényben az alvó falu
Reszket az ablak, reng a kapu
Kiálts akár! Senki se hallja
Mindent elnyom a SOFIA hangja
Mert így hívják Őt...
Az igaz tüneményét Horánynak
De szépen-lassan, akár az élet
Úgy, ahogy feltűnt, elmúlik képe
Nem is volt hangos, nem is volt fényes
Nem is zavart ki életet lénye
Az ágyból, mégis
Valaki felkelt rá Horányban
Eljő a nappal, megvív a köddel
Nénik és szatyrok - mindenki fölkel
Semmi se maradt a hajnali lényből
Felszáradt vize a vízparti térből
S nem látta senki
Hogy megint az első volt Horányban
S történik bármi, vasárnap reggel
Eljön, beragyog vígan, és elmegy
Maga után úgyhagyva mindent
Alvó falut, ki lomhán felkel
Ő már rég Pesten...
Az élet hírnöke Ő Horányban
Ő az, akiért élnék, ha élek
Ő az, kit látnék, s érnék, ha érzek
Ő az, ki eljön mindig, ha várom
Hozzám, ki várja, és senki máshoz
S titkon az enyém
Hisz mit is tud róla más Horányban?
2005. 09.
Csak egyszer feledjék el a szájkéjhozó szurit
Megtudnád a valót, mi ott bent a tuti
Nem is az, hogy fáj, fáj úgy bárki másnak
Durvább az, ha érzed, mi kerül a szájba
Vatta körbeölel, vérfogó az smafu
Van ott bent még tükör, nyálszívócső, satu
Csak egyszer érezd át, kedved sincs már nyelni
Apró darabkáknak tán jobb nem lemenni
Izgő-mozgó polip a kiszáradt térben
Mester úrnak ujja enyhíti már éppen
S mint áradó vízzel a part menti bokrok
Beborulnak vérrel szájadban a dolgok
2005. 12.
