KIS HAJÓHATÁROZÓ - JELLEMZŐ FOLYAMI HAJÓTÍPUSOK, KATEGÓRIÁK

I. személyszállító hajók

1. hordszárnyas- és egyéb gyorsjáratú motorhajók
a.) hordszárnyas hajó
A folyók egyik leglátványosabb járműve. A felhajtóerőt kihasználva a vízből kiemelt test csak a szárnyak által közvetítve ütközik ellenállásba, így a hagyományos merülésű hajók sebességének sokszorosát képes elérni. A 60-70 km-es óránkénti utazósebességre alkalmas alumíniumszerkezetű hajó típustól függően 45-120 utast szállíthat.
pl.: VÖCSÖK-III, SÓLYOM-II, METEOR-IV-MODRA
b.) gyorsjáratú hajó/katamarán
Elővárosi, illetve közeli városok közötti gyors közlekedésre alkalmas jármű, mely elsősorban nem az élmény-, hanem az utazási/végpontelérési célú tömegközlekedés bonyolítására specializálódik. Utazósebessége a szárnyashajóéval egyezik, melyet a katamarán testkiképzésű, ez által minimális merülésű, siklásba hozható profilú kialakításnak köszönhet. Magyarországon ez a hajózási forma még gyerekcipőben jár.
pl.: TWIN CITY LINER
2. városnéző-, kiránduló motorhajók
Néhány órás, vagy egész napos kirándulásra/városnézésre alkalmas, klasszikus személyszállító hajó. Általában nyitott és zárt fedélzetrésszel is rendelkezik, zömében padsoros elrendezésű, fedélzetén büfé üzemel. A Dunán ide tartoznak a klasszikus vízibuszok, illetve a Moszkva-típusú hajók is.
pl.: HUNYADI, NAGYMAROS, STADT WIEN
3. rendezvény- és konferencia motorhajók
Csoportos összejövetelek alkalmából igénybe vehető személyszállító motorhajó. Jellemzője, hogy az utastér 1-2 nagyobb, fűthető, légkondícionált teremből áll, melyek esküvőktől, ültetett állófogadásokon át a lézershow-ig bármilyen jellegű rendezvényre berendezhetők. Nagyságrendileg ide tartoznak az 5-10 fős beszélgetésekre igénybe vehető motoros kishajók, és a nem ritkán 1000-1500 főt is befogadó nagy termeshajók is. Küllemében hasonló a kirándulóhajóhoz, esetenként azokból kerül kiakításra (lásd. illusztráció).
pl.: BUDAPEST, GRÓF SZÉCHENYI, LEÁNYFALU
4. kabinos üdülőhajók
Szálláshelyként funkcionáló kabinokkal, közösségi termekkel és kényeztető létesítményekkel ellátott, időben és térben is hosszabb (többnapos, vagy akár több hetes) utakra tervezett személyszállító hajó. A szolgáltatás minősége szerint a turista és a luxus kategória közt mozgó skálával, akár egy hagyományos szálloda esetében. A nautikai legénység mellett külön személyzet foglalkozik a "mozgó szálloda" menedzselésével. Oldalamon az összes Dunát megjárt ilyen hajó megtalálható.
pl.: SOFIA, MOZART, RIVER QUEEN

II. áruszállító hajók és úszóegységek, és az azokat mozgató hajók

1. önjáró áruszállító motorhajók
a.) száraz darab- illetve ömlesztettáru szállító motorhajó
Saját főmotorral, kormányképességgel és személyzettel rendelkező áruszállító hajó, mely saját rakterének kialakítása folytán száraz darab- illetve ömlesztettáru (pl. repce, sóder, koksz, idomvas, konténer, stb.) szállítására alkalmas. Mellévetten továbbíthat bárkákat, uszályokat, más önjárókat, de tolóbakkal is ellátható.
pl.: CICA, NORDENWIND, REGNITZ
b.) folyékonyáru szállító motorhajó (tartályhajó)
Saját főmotorral, kormányképességgel és személyzettel rendelkező áruszállító hajó, mely saját rakterének kialakítása folytán folyékonyáru (pl. nyersolaj, gázolaj, vegyianyag, stb.) szállítására alkalmas. Mellévetten továbbíthat bárkákat, uszályokat, más önjárókat, de tolóbakkal is ellátható.
pl.: EILTANK 83, RAMSAU, MARIA LOUISE
c.) Ro-Ro motorhajó
Saját főmotorral, kormányképességgel és személyzettel rendelkező áruszállító hajó, mely saját rakfelületének kialakítása folytán közúti gépjárművek (kamionok, teherautók, buszok, személyautók, mezőgazdasági járművek, stb.) szállítására alkalmas. Nem keverendő össze a keresztirányú forgalmat bonyolító kompokkal!
pl.: HEILBRONN, KELHEIM, HAN TERVEL
d.) tengerjáró motorhajó
Saját főmotorral, kormányképességgel és személyzettel rendelkező áruszállító hajó, mely sajátos testkiképzéséből eredően tengeri áruszállításra alkalmas. A Dunán kétféle tengerjáró kategóriáról beszélünk: 1. már üzemelő tengerjárók, ezek a tengerről a Dunára hajózva kizárólag a délebbi dunai kikötőket célozzák meg; 2. még nem üzemkész tengerjárók, ezek a hajógyár és a tenger között kizárólag völgymenetben saját géperejüket használva leúsztatott egységek, melyek tulajdonképpen csak ideiglenesen tekinthetők folyami motorhajónak, míg el nem érik "életterüket".
pl.: HAVI OCEAN, JEVENAU, NIKLAS
2. nem önjáró áruszállító úszóegységek
a.) uszály
Szárazáru, illetve folyékonyáru (tankuszály) szállítására alkalmas úszóeszköz, meghajtással nem rendelkezik. Általában vontatóhajó továbbítja (vontatott kötelék, hajóvonta). Rendelkezik saját személyzettel és kormánnyal. Utóbbi azért fontos, hogy megfelelően lekövethesse az élén haladó vontató ívét. Az "uszály" kifejezést a köznyelvben gyakran használják minden önjáró áruszállító hajóra, ez azonban téves és hibás. Ha ilyet látunk mozogni mozgatóhajó segítsége nélkül, akkor egy Z-hajtással ellátott, küllemében nagyon hasonló motorhajót látunk. Vagy leszakadt a horgonylánc.
b.) bárka
Szárazáru, illetve folyékonyáru szállítására alkalmas úszóeszköz, meghajtással nem rendelkezik. Abban különbözik az uszálytól, hogy kormányképessége, személyzete sincs, mivel általában tolóhajó továbbítja (tolt kötelék), így a mereven összekapcsolt bárkák a tolóval együtt mozognak, s az egész rendszer szabadon bejárható. A bárka lényegében csak egy nagy buta vas. Pozíciófényeinek és horgonycsőrlőjének működtetéséhez is a "gazdahajóról" kapja a feszültséget.
3. toló- és vontató motorhajók
a.) tolóhajó
Nagy géperejű motorhajó, feladata áruszállító bárkák (vagy tolóbakkal ellátott uszályok) kötelékének tolással történő hosszújárati továbbítása. Épülhet eleve tolóhajóként, de előfordul a vontatóhajók tolóbakkal történő ellátása is. Felismerhető orrán elhelyezkedő tolóbakjáról, hidraulikusan emelhető kormányállásáról, farhorgonyáról. Egyes típusok vontatásra is képesek, vontatócsörlőkkel felszerelve.
pl.: MOHÁCS, NOVOSIBIRSK, MERCUR 303
b.) vontatóhajó
Nagy géperejű motorhajó, elsődleges feladata áruszállító uszályok (vagy biztosított kormányképességű bárkák) kötelékének vontatással történő hosszújárati továbbítása. Ez a továbbítási forma a tolóhajózás elterjedésével megszűnt a Dunán, így a fennmaradt egységeket vagy tolóvá alakítják, vagy muzeális/oktató/bemutató célokra használják, de hatékony csörlőberendezésével, géperejével mentési feladatok ellátására is kiválóan alkalmas (megfeneklett hajók leszabadítása).
pl.: TATABÁNYA, ZAGORJE, DRAGASANI
c.) kikötői rendezőhajó (boxer)
Kis méretű és gépteljesítményű toló- és/vagy vontató motorhajó, feladata a toló- illetve vontatóhajók által továbbított uszályok/bárkák kikötő területén belüli rendezése, illetve egyesével/kettesével történő mozgatása pl. a kikötőöböl és a nyílt vízi horgonyzóhely között.
pl.: RENDEZŐ I, SAJÓ, MODRICA

III. kompok és átkelőhajók

1. átkelő motorhajók
Általában kisebb méretű, 30-50 személy szállítására alkalmas, keresztirányú forgalmat bonyolító motorhajó. Ide tartoznak a gépjárműveket szállító nem önjáró komptesteket továbbító, egyébként személyszállításra is alkalmas átkelő motorhajók is.
pl.: BENTA, DUNDI II, LEPENCE
2. nem önjáró kompok (komptestek)
Mindkét végén fel-lehajtó rámpával ellátott, személyek, közúti gépjárművek, állatok, stb. szállítására alkalmas, saját géperővel nem rendelkező úszóegység. Továbbítása történhet mellévett alakzatban motorhajóval, motorhajó használata nélkül pedig acélsodrony és csörlő segítségével (köteles komp), illetve vágatásos módszerrel a folyó áramlását kihasználva (ma már nem jellemző).
3. önjáró motoros komphajók
Mindkét végén fel-lehajtó rámpával ellátott, személyek, közúti gépjárművek, állatok, stb. szállítására alkalmas, saját meghajtással rendelkező motorhajó.
pl.: ÁRPÁD, SZIGET, TOLDI MIKLÓS

IV. egyéb motorhajók, úszóegységek

1. szolgálati feladatokat ellátó motorhajók
a.) szolgálati motorhajó
Szolgálati feladatok ellátására specializálódott eszközökkel (pl. önvédő vízfüggöny előállításához szükséges berendezések, stb.) felszerelt motorhajó, kisgéphajó.
pl. ide tartoznak a Rendőrség, a Tűzoltóság, illetve a NAV hajói
b.) katonai célú motorhajó, hadihajó
A honvédség állományában szolgálatot teljesítő, éles lőfegyverrel ellátott motorhajó.
pl. aknamentesítő motorhajók, aknásznaszádok, monitorok
2. víziút építő, -karbantartó, -vizsgáló motorhajók és úszó munkagépek
a.) jégtörő motorhajó
Jégtorlaszok megszüntetésére kiképzett testkialakítással rendelkező, általában (a nyári időszakban) vontatási feladatokat is ellátó vontató motorhajó. Lehet ráfutós (kanálszerű orrával ráfut a jégre, mely a hajó súlya alatt összeroppan) és döngölős (ugyanez, kiegészítve egy, a hajón elhelyezett excentrikus lendkerék működtetésével, mely ingázó mozgást ad a hajónak, mely így szétmorzsolja a jeget).
pl.: JÉGTÖRŐ I, SZÉCHENYI, KRUPINA
b.) bójakitűző motorhajó
A hajózóút műtárgyainak (bóják, parti jelzések, fényjeleket kibocsátó berendezések) karbantartására alkalmas eszközökkel és felszereléssel ellátott motorhajó.
pl.: KITŰZŐ-III, MARTFŰ, CAJKA
c.) laborhajó
Vízminőség, illetve a vízi élővilág átfogó vizsgálatához szükséges műszerekkel és berendezésekkel ellátott motorhajó.
pl.: ARGUS, ISTROS
d.) kotrógép és elevátor
Medermélyítési, -kitermelési, rövid távon továbbítási feladatokat ellátó, általában nem önjáró úszó munkagép. Lehet csak kotró (szívókotró, vedersoros kotró), kotró-elevátor, illetve elevátor, mely a kitermelt anyagot szalagon vagy úsztatott csőrendszeren keresztül továbbítja.
pl.: REMÉNY, JUBILEUM
e.) úszódaru
Daruszerkezettel ellátott úszó munkagép hajók, hídelemek, bejáróhidak, stb. helyére illesztéséhez, mozgatásához. Lehet önjáró, illetve nem önjáró.
pl.: CLARK ÁDÁM

V. úszóművek

1. pontonok, úszóházak, fürdőházak
a.) ponton
Egyszerű, kötelekkel és sarpámmal rögzített, a parthoz bejáróhíddal rendelkező, hajók kikötésére alkalmas úszómű. Helytelen, köznyelvi megnevezése a "stég".
b.) lakóponton, úszóház
Lakótérrel, szociális helyiséggel ellátott, kötelekkel és sarpámmal rögzített, a parthoz bejáróhíddal rendelkező, hajók kikötésére alkalmas úszómű. Kialakításánál fogva lehet úszóház, csónakház, fürdőház.
2. tanyahajók
Olyan, tévesen hajónak nevezett úszóegység, mely a lakópontonnál jóval nagyobb, s több ember elszállásolására alkalmas kabinokkal, közösségi termekkel van ellátva. Jellemzően kisebb bárkákból utólag alakítják ki, hogy munkásszállásként funkcionálhassanak, pl. építkezéseknél, mederszabályozásnál.
3. állóhajók
Olyan, tévesen hajónak nevezett úszóegység, mely valaha hajóként, vagy uszályként szolgált, de eredeti funkcióját már nem tudja ellátni, s hivatalosan is az üzemképtelen, állóhajó állományba került. Ilyen lehet egy már gép nélküli vontatóhajó, vagy akár egy szállításra alkalmatlan uszály. Újonnan elnyert funkcióját tekintve szolgálhat kikötőbázisként, munkásszálássként, s akár vendéglátó létesítményként is.
pl.: A38, Kossuth, Fortuna